Ugye vannak tévécsatornák, amikről automatikusan továbbkapcsolsz, mert sose nézed őket? A szolgáltatók tetszésük szerint kötegelik és csomagoják az általuk kínált sokféle terméket, s így azokért is fizettetnek velünk, amelyekre nincs szükségünk. Mennyivel jobb (és ésszerűbb) lenne, ha mi magunk választhatnánk ki, mi jusson el hozzánk a kábelen.

Az USA Szövetségi Hírközlési Bizottságának elnöke, Kevin Martin november végén a kereskedelmi bizottság előtt azt mondta, (.pdf) hogy a hatóság támogatná az ún. a la carte modell minél szélesebb körű használatát, vagyis azt, hogy az előfizetők egyedi csomagokat állíthassanak össze. Az oly egyértelmű lépés megtételének szükségessége a gyermekek védelme kapcsán került elő. Martin szerint tarthatatlan, hogy a kábeltársaságok a családinak nevezett csomagjaikba is belevesznek a tematikába nem illő csatornákat, amelyeket a megrendelő esetleg egyáltalán nem szeretne a gyermekei számára elérhetővé tenni.

Szóval, ha kerülőúton – a gyerekekkel szemben gyakorolt cenzúrán keresztül – is, de végre lehetőséget kapnak a tudatos médiafogyasztók – mint például Matthew Gilbert (Boston Globe) –, hogy ne költsék arra a pénzüket amire nem akarják. Gilbert cikkében nemcsak a szabad választás lehetőségének fontosságát és előremutató voltát hangsúlyozza, hanem felvázolja a majdani következményeket is: mivel a fogyasztók jó része nem kényszerül rá, hogy olyan csatornákat támogasson anyagilag, amelyeket nem néz, a kisebbek közül néhány tönkremehet. Ő tematikus csatornákat említ, amihez azért hozzá kell tennünk, hogy a nagy amerikai piacon pusztán azért nem fog tönkremenni egy tévé, mert rétegigényt elégít ki – ahhoz még rossznak is kell lennie. Kisebb országokban nyilván más a helyzet. Remek észrevétel Gilberttől, hogy mivel a csatornák a jövőben nem fognak csak úgy kéretlenül beesni az ember otthonába, nagyobb figyelmet kell fordítaniuk önmaguk reklámozására, aminek fő terepe nem annyira az általa felvetett mintacsatorna (sampler channel) lesz, hanem inkább az internet.

Persze az a la carte csak egy opció lesz, a kényelmesebbeknek továbbra is rendelkezésére áll majd a csomagolt változat, amely a Rebuilding Media blog egyik szerzője, Ben Compaine szerint jobb, mint a szabad választást biztosító modell. Compaine azt mondja, hogy ha a nézők csak az érdeklődésük, ízlésük szerint összeszedett csatornákat nézik, soha nem futnak bele olyasmibe, amiről nem gondolják, hogy érdekelné őket. A csomagolás szerinte a változatossággal egyenlő.

Az általa felhozott párhuzamon azonban érdemes elgondolkodni. Compaine ugyanis azon élcelődik, hogy akkor a Boston Globe is legyen szíves neki csak az őt érdeklő rovatokat postázni: a helyi és az üzleti híreket, ill. a sporthírek közül a philadelphiai vonatkozásúakat – a teljes ár töredékéért. Compain példája annak megmutatására jó, hogy a csak bizonyos témákban tájékozódni kívánó más témákban tájékozatlan maradhat, mivel azok (saját kérésére) el sem jutnak hozzá. Meg sem említi azonban az újság online kiadását, amelynek kezdőlapja teljes áttekintést ad mindenről, és lehetőséget a válogatásra, és szintén nem szól az olyan aggregátor site-okról, mint a MemeOrandum vagy a CommonTimes, amelyek a tájékozódás valódi kiindulópontjai. Az ugyanazon témát feldolgozó forrásokat összegyűjtő oldalak azt az újfajta fogyasztási lehetőséget mutatják, ami előbb-utóbb a televíziózásban is meghatározó lesz, és amihez az a la carte modell csak egy lépés. A szerkesztettség nemcsak a csatornák csomagokba rendezésének szintjén tűnik el (a sajtóban ez nem jellemző, talán a lappal mindenképp megvásárolandó mellékleteket kivéve), hanem az egyes csatornák szintjén is, amelyek nem (csak) előre elrendezett műsorfolyamot kínálnak majd, hanem magukat a műsorokat is, amiket tetszés szerint tölthetük majd le és nézhetünk meg, amikor csak akarjuk.