Magyarországon gyakorlati emberekként tekintünk a politikusra, nem várjuk tőle, hogy összefüggően és értelmesen nyilatkozzon egy-egy kérdés hátteréről, vagy saját ideológiájáról. A politika sorverseny nálunk, ahol újabb és újabb problémák kerülnek (kerítődnek) elő, a megoldásukkal pedig mindenki pontosan tisztában van. Sehogy sem sikerült még elcsípnem egyetlen politikust sem egy gondolkodási folyamat kellős közepén, amikor több lehetőséggel is számol, mérlegel, bizonytalankodik. Persze a sajtótájékoztatók, a tömeggyűlések, lakossági fórumok és a politikai reklámipar egyéb eseményei nem is erre valók, de kimondottan erre való – a blog.

Gyurcsány Ferenc is érti ezt, azt mondja, azért kezdett naplóírásba, mert „mindenkinek joga van tudni, hogy mit gondolok nagy közös történetünkről, az életünkről, Magyarországról, hogy látom az előttünk álló kihívásokat és lehetőségeket”. A Gyurcsány-blog azonban nem ezek, és nem is a politikus-is-ember vonalon érkező piszlicsáré családi ügyek miatt fontos olvasmány, hanem a borzalmas stílus miatt.

Elintézhetnénk az egészet azzal, hogy a szerző számára ismeretlen közegben próbál kommunikálni, ezért ez a szerencsétlenkedés, de attól tartok, többről van szó. Amikor elindult a blog, többen azt pedzegették, hogy esetleg nem is ő írja, vagy legalábbis a kampánystábból is átnézik páran. Utóbbi biztos, hogy nem igaz, ezek nem olvasószerkesztett szövegek, előbbi pedig jól mutatja a megdöbbenést, ami az ilyen mondatok olvastán lesz úrrá az emberen:

Tegnap este újságíró bálra voltunk hivatalosak. Jó sokan voltak. Inkább azt mondanám, hogy rengetegen.

Én az esetek túlnyomó többségében elfogadom azt, amit ők javasolnak, csak bólintok, hogy akkor ez így rendben van.

Mindenkinek megvan a maga véleménye, ráérünk azt a döntés előtt gyorsan megbeszélni, hogy ki mit gondol.

Ma nem főzök, ma inkább futok. Délután talán megnézzük a sajtófotó kiállítást, vagy moziba megyünk Klárával. Még nem tudom. Este barátok jönnek.

Ezek (és még több tucat társuk – kigyűjtésüket az olvasóra bízom) nem egyszerűen a beszélt nyelv lazaságát utánozni kívánó, töltelékekkel zsúfolt, közvetlennek szánt megnyilatkozások – ezek Kovács Pistike Nyári élményeim című dolgozatának mondatai. A végenincs szövegekben nyoma sincs koncentráltságnak, ökonómiának, szerkesztésnek, egy bejegyzés húsz egymással össze nem függő dologról szól (több más mellett főként emiatt nem nevezhető ez az akármi blognak).

Nem azt mondom, hogy egy vezető politikus egyben író is legyen, mint Árpi bácsi, de azért tudjon már értelmesen és összefogottan írni egy témáról. Ha csak ennyi telik tőle, inkább ne erőltesse, maradjon a pódiumon, a mikrofon mögött, papírokkal a kezében; ne adjon nekünk betekintést abba, mi jár a fejében, ne vezessen el minket nyelvének határaihoz, mert kétségbeejtő belegondolni, hogy azok egyben világának is határai. (thx Ludwig)

Lásd még: Szily az Indexen; Pollner egy, kettő