amityvilleNyilván csak újszülötteknek új az a vicc, hogy az indiánt azért temetik a hegyre, mert ott van a temető. Mint ahogy az is csak a horror műfajában járatlanokat lepi meg, hogy egy kísértetjárta ház alatt rézbőrűek alusszák nyugtalan álmukat. Csak Stephen King könyvei közül vagy tíz abból indul ki, hogy a halott indián mégsem jó indián.

Kicsit találékonyabb is lehetett volna Andrew Douglas, ha már úgy döntött, hogy karrierjét egy remake-kel indítja be, ráadásul egy olyan filmével, aminek „valós” alapsztoriját önjelölt és igazi szakértők alaposan szétkutatták. Már az is sokat jelentett volna, ha nem Scott Kosar írja a forgatókönyvet: A gépész (a tavalyelőtti év egyik legnagyobb csalódása) írója, úgy tűnik, szívesen rontja el a filmeket a végükre aggatott klisékkel – mint abban az „ó, a fenébe, több személyiségem is van!” vagy ebben a „jaj, az alagsoromban kínzókamra volt!”. Meg persze az a rózsaujjú tetves hajnal is meg kell, hogy érkezzen a tó fölé, amikor a család megmenekül a borzalmaktól…

Hogy mi lett volna jó húzás, Andrew-tól és Scott-tól? Ha nem horrorfilmet csinálnak, hanem thrillert. Kifogtak két olyan színészt (Ryan Reynolds, Melissa George), akik képesek valami pszichológiát vinni a rettegésbe, erre melléjük pakolnak foszladozó hullákat meg lyukas fejű kislányokat. Mivel az amityville-i eseményekről már kiderült, hogy nincs valós alapjuk, érdemes lett volna kimenteni ebből a sokszor feldolgozott sztoriból a – ha nem is hihető, de – átélhető lélektanit, a kádból kinyúló kezeket, a papot ellepő legyeket meg az indiánokat halálra kínzó újvilági Mengelét pedig meghagyni a B-kategóriásoknak.

Azoknak, akik nem járatosak Amityville-ben: a ház korábbi lakói, a DeFeo család lemészárlásáról a Crime Library összefoglalója; az utánuk pár hónappal beköltöző Lutz család által állítólag tapasztalt paranormális események (a legteljesebb leírásuk talán itt) ehhez kötődnek; Lutzék sztorijában mindig is több pontatlanság volt, és bár George Lutz nem ismeri el, biztosnak tűnik, hogy az egészet azért találták ki, hogy némi pénzhez jussanak (lásd a snopes.com cikkét).

The Amityville Horror, (A rettegés háza – Amityville horror), 2005; r: Andrew Douglas; fk: Scott Kosar, Jay Anson (regény); sz: Ryan Reynolds, Melissa George, Jesse James, Jimmy Bennett, Chloe Moretz, Rachel Nichols, Philip Baker Hall, Isabel Conner, Brendan Donaldson; o: Peter Lyons Collister; web: hivatalos, IMDb