madzag

A kalózkiadványok első fecskéi a mozik nézőteréről kamerával rögzített, s így persze elég rossz minőségű cam verziók. Az MPAA statisztikái szerint az összes ilyen kiadvány ötöde New York-i filmszínházakban készül, az USA-n belül terjesztetteknek pedig a 43 százaléka. Kissé meglepő adat, még akkor is, ha tudjuk, hogy az egyik legnagyobb piac a filmfesztiváljáról ismertté vált Tribeca negyed északi határán húzódó Canal Street.

A számok azonban pontosak – az antikalózok egy régi módszer új változatával tudják nyomon követni, melyik cam-felvétel melyik mozinak kiadott DVD-ről készült: a film egyes képkockáit pontokból álló egyedi mintázattal jelölik meg. A modern vízjel természetesen szabad szemmel is látható (épp ez a lényege); mivel általában barna színű, a filmek világosabb jeleneteiben tűnik fel.

via Torrentfreak

A maják – talán mert szerették a szimmetriát – tizennyolc húsznapos hónapból álló kalendárt használtak. Hogy mi volt a maradék öt nappal? Ezek kívül estek az idő folyásán, nevet sem kaptak. A wayebnek nevezett nemidő alatt az embereken bizonytalanság és félelem lett úrrá, egyesek ki se jöttek a házukból, mások épp ellenkezőleg, az utcákon randalíroztak; az elöljárók pedig nem felügyelték a rendet, hiszen nem is volt rend, a névtelen, feljegyezhetetlen napokra a közösség mindennapi történelme megszakadt, s vele a törvények is alapjukat vesztették. Miután kiengedték a gőzt, annál könnyebb volt visszatérni a nehézkes szabályoktól uralt életbe.

A real life szerepjátéknak, ami jó hónapja zajlik e kukalángoktól ölelt kis városban a résztvevői is a történelembe akarnak visszakapaszkodni. Hogy jó helyen vették-e fel az elbeszélés fonalát? Igen is meg nem is.

Az intézményekben, a társadalomban, az egyes emberekben lappangó idejétmúlt reflexekről, világszemléletről és a konvertált kommunistákról, valamint az elmúlt ötven (sőt száz) év fekete-fehér történelmi elbeszéléseinek színes, szélesvásznú feldolgozásairól már könyvtárnyi irodalomnak kellene szólnia. Rég napirenden kellene lennie azoknak a politikai kommunikáció erkölcsi alapjaival foglalkozó kérdéseknek, amikkel a maga módján mind a bal-, mind a jobboldali sajtó foglalkozott az őszödi beszéd kiszivárgása után. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az az ósdi módszer, ahogy Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök és retorikai csúcsteljesítő kezelni gondolta a helyzetet: saját felelősségét áttolva mindenkire, aki csak él és mozog. Ha már eleget beszéltünk volna róla, meg sem próbálkozhatna ilyesmivel.

Az állami berendezkedést az ötvenhatos forradalom korhű jelmezekben való újrajátszásával (magyar nemzeti) hip-hop megváltoztatni gondolók azonban olyan hajó után futnak, ami már a láthatár mögött füstölög. Egy történet utcai színpadra állításával kísérleteznek, és csodálkoznak, hogy a világ, amibe patetikus mondanivalójukat beleírnák, nem fogadja azt olyan simán, mint a papírlap. A huszadik század összetettsége az egyszerű, jólszerkesztett elbeszélések hitelességét igencsak kikezdte, nincs mindentudó narrátor, nincs egydimenziós hős, nincs megnyugtató végkifejlet. Örüljünk, ha központozás van helyenként.

És figyeljünk az áthallásokra, az összefüggésekre, amik megmutatják, miért szorulnak véget nem érő korrektúrára történeteink:

Megyeri Dávid Gyurcsány szavaiban: „nem keverem össze a Kossuth téren tüntető százakat vagy ezreket a magyar néppel” észreveszi, hogy „evvel nem mondott mást, mint hogy a kormányfői hazugságok és átverés-sorozatok ellen demonstrálókat expressis verbis nem tekinti a magyar nemzet részének”. Valóban. És hát Orbán Viktor sem mondott mást a Várban 2006. április 10-én: „Nekünk, magyaroknak nincs hova hátrálnunk.”

*

A „felkelők”, akik úgy vélik, történelmi időket élnek, épp a névtelen napok idejébe zökkentek ki. Ami nekik időn kívüli káosznak tűnik, az a történelem.

Nem tudom, hogy Krajczár Gyula ezt különösebb eseménynek tartja-e vagy nem, mindenesetre október 25-én a Deák tér és a Bartók Béla út mellett az Astoriánál gyülekeztek a később a Kossuth térre vonuló tüntetők. Közülük sokan délre már halottak voltak.

Kíváncsi vagyok, Krajcárnak szemébe ötlött-e ugyanebben a számban Szabó Géza beszámolója Ferdinandy György rendhagyó irodalomórájáról, amelyen az író elmesélte „astoriás élményeit” is.

Egy fotó a tüntetésről, a második sorban.

Hogy fog kinézni Európa térképe, ha a központi hatalmak megnyerik az első világháborút? Egy korabeli francia újság elég megdöbbentő képet rajzolt olvasóinak: a Német Birodalom a Pireneusoktól Szentpétervárig ér, a Monarchiának pedig se vége, se hossza.

Érdekes módon olyan katonai nagyhatalmaknak, mint Dánia és Hollandia sikerül ellenállniuk, a Brit-sziget ellenben német, Írország pedig osztrák-magyar gyarmat lesz. Franciaországból csak mutatóba marad, Oroszország a Krím-félszigetre szorul vissza – legalábbis Európában; hogy a szerzők szerint keleten meddig nyomultunk volna a sógorokkal, nem derül ki, úgyhogy a Vlagyivosztokból kifutó magyar bálnavadász hajókat már csak mi látjuk lelki szemeinkkel. A cikk viszont említi, hogy a németek egész a Perzsa-öbölig kiterjeszthetnék a befolyásukat.

Na ilyen felállás mellett már lenne értelme focieb-t rendezni.

Elképesztő mennyiségű fotó, illusztráció, újságcikk, visszaemlékezés a The Great War in a Different Light oldalon. via strange maps

animals on the underground.com

Hát a budapesti metróvonalakból mit lehetne rajzolni?

A megközelíthetetlenül szellemes Esti Showder, az utánozhatatlanul mókás Gálvölgyi-show és az utolérhetetlenül szórakoztató Heti Hetes mellé az RTL Klub feltámasztja (hát, majdnem szó szerint) a mesterien vicces Antal Imrét.

Szerencsére még nincs tévém, de ti ki ne hagyjátok semmiképp!

Az idült műsorvezetőt és bohókás alkoholistát olyan gagyogó humorú társak segítik, mint Beleznay Endre és Maksa Zoltán.

A díszletek „nagyon szépek, újak”, ami már fél siker, ráadásul a műsor a fiatalabbakat is meg akarja célozni, ami mindig igen jól szokott sikerülni azoknak a műsorkészítőknek, akik ezt külön is hangsúlyozzák.

A Battlestar Galactica alkotói a második szezontól kezdve nem sajnálják a webes plusztartalmakat a nézőktől: az egyik producer, David Eick videóblogot vezet, a másik, Ron Moore podcastban fűz kommentárt minden részhez. E haladó hagyomány jegyében a harmadik szezon elé egy felvezető-ráhangoló történet készült, mely a New Capricán szerveződő ellenállásba pillant be. A tíz rövidke részt a Sci-Fi csatorna oldalán azonban kizárólag USA-beli IP-címekről lehetett/lehet elérni (még Kanadából se nézhetők, pedig a sorozatot ott forgatják).

A korlátozás – bár jogi alapja nyilván megkérdőjelezhetetlen – érthetetlen és értelmetlen. Érthetetlen, hiszen promócióról van szó – igaz, nem trailerekről, hanem önálló, külön munkát igénylő anyagról, de akkor is: a BSG: The Resistance fő célja a figyelemfelkeltés, a reklám; minél nagyobb közönséghez jut el, annál jobb. És értelmetlen, hiszen a webizódok természetesen órák (percek?) múlva fent voltak a videómegosztó oldalakon (amik hamarosan eltávolították őket) és a p2p hálózatokon. Az internet halmazán sehogy sem értelmezhető a földrajzi korlátozás fogalma.

Tama Leaver szerint az önkényesen továbbéltetett offline határok már nem húzzák sokáig az online környezetben, merthogy pofonegyszerű megkerülni őket.

A Piszkos Fred csempészei erre csak bólogatnának…

Soha nem igényeltem Trabantot, mint a Nagy Bandó-klasszikus főhőse, de most kaptam egy kis ízelítőt a kölcsönös gazdasági segítségnyújtás idejéből, amikor a vásárláshoz nem csak pénz, hanem türelem is kellett. Az itt következő sztori a Belvárosi Távközlési Társaság (Beltáv) szerencsétlenkedéséről valószínűleg csak azoknak érdekes, akik gondoltak rá, hogy netet rendelnek tőlük, valamint azoknak, akik anyagot gyűjtenek a káeurópai kollektív tudattalanról szóló disszertációjukhoz.

Tudnivaló, hogy a VIII. kerület jó részén telefonvonalon kereszül nem lehet adsl-t szolgáltatni, a T-Com hálózata nem alkalmas rá, úgyhogy két lehetőség maradt: a UPC vagy a T-Kábel 8-9-10 ezerért (sávszélesség-korlátozással XX giga után) vagy a Beltáv korlátlan csomagja 3990+áfáért. Nem nehéz választani.

Július 19-én adtam le a rendelést. A házból már ketten regisztráltatták magukat, mellettük az a megjegyzés szerepelt, hogy „használatba vételi engedélyre vár” (ti. a lakásuk, merthogy az egész épület még az építtető tulajdonában van), amit az én igényemet felvevő srác nem ért, azt mondja, csak a közös képviselő beleegyezése kell. Az is kiderül, hogy nem kell minimum 5 megrendelő (mint a honlapon szerepel). Elkérte a közös képviselő (kk) számát, és még aznap (vagy másnap) fel is hívták, sőt valaki ki is jött tőlük, megnézni, hova lehetne felszerelni az antennát. A kk nekem (és gondolom neki is) azt mondta, hogy természetesen a tulajdonos (vagyis az építtető) hozzájárulása is kell majd.

A kiépítés határideje 60 nap, úgyhogy még nem aggódtam, de azért augusztus elején felhívtam őket, hogy kábé mikorra lesz meg. Azt mondták, 3-4 hét (mármint onnantól számítva). (Rákérdeztem a szerződéskötésre is, azt mondták, a bekötéskor úgyis kiviszik, de előbb is aláírhatom, ha bemegyek hozzájuk. Ez mutatja, hogy van alapunk a 60 napos határidőt, mely a Gyik szerint a „szerződéskötéstől számított”, július végétől számolni.)

Augusztus végén bementem hozzájuk. Az adminisztrátor felhívta azt a csapatot, ami a szereléseket végzi (ők egyébként alvállalkozók), azt üzenték, még azon a héten megveszik a felszereléseket, és a következő héten nekilátnak.

Letelt a két hét, se a kk-t nem keresték, se engem. Vártam még pár napot, és ismét bementem az irodába. (Szeptember 18-án, vagyis nagyjából letelt a 60 nap.) Az értékesítési vezető felhívja a kk-t; azt mondja, még azon a héten keresni fogják megint, a következő hétfőn pedig elkezdik a munkát. Mivel ez volt a harmadik időpont, amit ígértek, hittem is meg nem is.

26-án (kedden) délelőtt kérdeztem a kk-t, hogy történik-e valami – azt mondta, még nem is hívták. Majd másnap szólt, hogy délután keresték, ő ismét mondta nekik, hogy az építtetőnek is rá kell bólintania a dologra. Csütörtökön újra bementem az irodába, a gangon a muskátlik már előre köszöntek. Az értékesítési vezető azt mondta, többször is kereste a kk-t, de az lerázta. (?) Meg is mutatta az asztali naptárát, ahova tényleg be volt írva szerdára a ház címe. Na de vajon miért kell többször is keresni – ráncolom a homlokom – ha egyszer már sikerült beszélni vele, és egyébként is, nemcsak vele kell megegyezni, hanem az építtető-tulajdonossal is.

Sőt, mint most kiderül a tulajdonos engedélye is elég, ha részükről rendben van, a kk-nak az égvilágon semmit nem kell aláírnia. Az elmúlt két hónapban azonban a Beltáv addig sem jutott el, hogy elkérje a kk-tól az építtető cég telefonszámát. Megkérem az értékesítési vezetőt, hogy nyomtasson ki nekem egy sablon-megállapodást, majd én elviszem hozzájuk, ne ők intézzék, mert ha leesne az aranygyűrű az ujjukról, esetleg nagyon messzire gurulna, talán el is veszne, és én igazán nem akarok ilyen nagy gondot okozni.

Hétfőn sikerült beszélnem a cég két vezetőjével, akiket – érthető – a részletek is érdekelnének (hova szerelik az antennát, hol húzzák le a vezetékeket sat.). Még aznap bementem a Beltávhoz is, hogy a tulajdonosok szeretnék, ha a helyszínen valaki elmagyarázná nekik, mit is fognak csinálni. Semmi gond – mondja az értékesítési vezető –, adjam meg a számukat (itt lehajtom a fejem, hogy gyorsabban lehulljon a könnycsepp), megbeszélnek velük egy időpontot. Megadom, megbeszélik, csütörtökre.

Csütörtök délután telefonálok. Az, aki kint volt a találkozón nincs ott (ő nyilván az antennaszerelő csapat tagja, nem az irodában ücsörög), de előkerül valaki, aki beszélt vele – bár mint mondja, csak „kollegiálisan”, ami itt annyit tesz felületesen. Csak annyit tud, hogy se az antennát nem lehet oda felszerelni, ahova ők gondolták, se a falakban kialakított csöveken nem lehet lehúzni a kábeleket, külön kéne kialakítani a helyüket, valószínűleg a lépcsőházban. De ebben sem biztos, úgyhogy megígéri, hogy visszahívnak, ha az illető bejön. Aznap nem hívnak – nyilván nem jött. Azonban mivel hétfőn a tulajdonosok nekem is elmondták, mi lehet a probléma, ez már nem igazán fontos…

Október 6-án lemondom a megrendelést, és mert biztos vagyok benne, hogy maguktól nem jutna eszükbe, szólok, hogy hívják fel a másik két lakót, mert száz százalék, hogy nekik se kell – őket ugye azzal küldtek el valamikor július közepe előtt, hogy meg kell várniuk a használatbavételi engedélyt (amit július végétől kezdett csak őrölni a bürökrácia, úgyhogy akkor még halvány fogalmuk se lehetett róla, mikorra lesz meg).

A tanulságok egy következő bejegyzésben…

A körülmények – egész pontosan egy körülményes internetszolgáltató, amit természetesen rögvest pellengérre is állítok – sajnos hosszabb kényszerszünetre ítélték a madzagot, mely most ismét gombolyodni kezd. Ráadásul nem olyan akadozva, mint első évében, ugyanis korábbi kétlakiságom megszűnt, letepedtem a tecsodás Budapesten, úgyhogy nagyobb erővel feszíthetem vállamat a tartalomtermelés frontjának.