madzag

A világ második legnagyobb liftgyártója, a svájci Schindler újabban gomb nélküli lifteket szerel fel.

Miután az épület előterében lévő billentyűzeten megadtuk az emeletet, egy kijelzőn megjelenik a lift száma, amibe majd beszállhatunk. A liftbe lépve már nem gondolhatjuk meg magunkat, ami elég klausztrofóbikus érzés – mondja az egyik New York-i felhasználó.

A gyártó szerint az ugyanarra a szintre tartók szétválogatásával (vagyis ugyanahhoz a lifthez irányításával) 30 százalékkal csökken az utazások átlagos ideje.

Heideggeri liftbe-vetettségünk más szempontból jelenik meg Chris Speed installációjában. Chris a plymouth-i egyetem két liftjébe R betűvel ellátott gombokat szerelt, melyek egy véletlenszerűen kiválasztott emeletre viszik az (elég ráérő idővel rendelkező) utast.

(via Boing Boing és Ektopia; pic by Ville Miettinen)

Nem túl ötletesen: nála az egész Jack fejében játszódna.

A végén kiderülne, hogy a repülőtérről elrabolták valakik, és mivel valamilyen információt akarnak belőle kiszedni, begyógyszerezik, mire az összehaluzik kopaszembert, jegesmedvét, kokainmadonnát meg még ilyesmiket is:

Én semmi olyan megoldást nem tartanék jónak, ami abból indul ki, hogy az események nem történtek meg, és úgy tűnik, az alkotók is így vannak ezzel. Lindelof – még tavaly márciusban – elég egyértelműen fogalmazott a LOST-TV fórumnak. (This is not a fictional reality that is playing out in someone’s brain. Like I»ve heard that they»re all different personalities inside Locke, or something. To this I say, „Yes. I saw «Identity,» too. And I did not like it.”)

Tudnivaló, hogy a Lostban számos utalás van King könyveire, és ő maga is kedveli a sorozatot. Tavaly szeptemberben az Entertainment Weekly-ben arra kérte a producereket, ne húzzák az egyre szürkébb végtelenségig a sztorit, akármennyi pénzt is szeretne még belőle csinálni a csatorna. A cikke végén azt írja, nem érdekli, mi lesz a befejezés, és fel is sorol néhányat, amit el tudna képzelni, az egyiknél azonban megjegyzi, hogy azt utálná. Hát, hogy, hogy nem ez pont az, amelyik a legközelebb áll ahhoz, amit most mondott: Jack felébred, és rájön, hogy csak álmodta az egészet. (Jack can even – groan! – wake up and discover the whole thing’s a dream [actually, I»d hate that].)

(via Digg)

Azt hiszem, az alattam lakók szabadkőművesek.

Összejöveteleiket egyáltalán nem tartják titokban; mivel azok fő mozzanata a rituális fúrás és kalapálás, nehéz is lenne. A szeánszok főleg reggel vagy késő délután vannak, ritkán estefelé is. Ezt nyilván a csillagok megfelelő állása határozza meg.

Ha feltesszük, hogy a szomszédokkal közös falakon nem dolgoznak, csak a lakáson belülieken, azoknak – becslésem szerint – az utóbbi egy hónapban már el kellett volna fogyniuk. Hacsak… Hacsak nem építik vissza délelőtt, amit délután szarrá fúrtak.

A mai utolsót sikerült elcsípnem. A 15. mp-nél van, készülj rá.

*

Ilyenből és még ilyenebből képzelj el huszat (hogy biztosan ne túlozzak), szabálytalan időközökben, úgy öttől fél nyolcig.

[upd] Közben azon gondolkodtam, hogy mégse szabadkőművesek lehetnek, mert azokat elég könnyű felismerni, ugye, és én még nem vettem észre a lakók között semmi gyanúsat. Azt hiszem, inkább valami kísérleti-indusztriál orkesztra próbáinak vagyok fültanúja. A tegnap felvett anyagok között van egy hosszabb kompozíció is, egy halk adagio tétel, a végén elkeseredett tussal (ez az utolsó, az első kettő rövidebb és hangosabb).

**

***

****

De újból megerősítem, hogy szeretem a történelmet, különösen a második világháború eseményeiről olvasok sokat, figyelem az ezzel kapcsolatos híreket, gyűjtök ilyen relikviákat.

Hát Zsolt, az utolsó hír az, hogy békét kötöttek.

Na jó, csak viccelek. Következzen néhány olvasnivaló a hétvégére, Zsoltnak és mindenkinek, akit érdekel.

*

Rick, az amerikai sereg volt elektrotechnikusa olyan pólókat fedezett fel a helyi Wal-Martban, amiken a Waffen-SS 3. hadosztályának halálfeje volt. (Ugyanaz, ami Zsolt sapkáján is látható.) Miután blogjában megírta, egyrészt megugrott a látogatottsága (klasszikus esemény a long tailben), másrészt udvarias levelet kapott a WM píárosától, hogy elnézést és intézkednek. Egyben kérte, hogy ha lehet, írjon majd arról is, milyen gyorsan intézkedtek. Rick szívesen írt volna, de a pólók még másnap is ott voltak, amin különösen azért háborodott fel, mert a hír persze neonácik fülébe is eljutott, akik elkezdték felvásárolni a pólókat.

Egy másik blogger még két nap (sőt egy hét) múlva is talált belőlük. Rick egyrészt nem érti, hogy ha korábban a coli baktériumos spenótot pillanatok alatt leszedték a polcokról, a pólókat miért nem tudják, másrészt, hogy ha a Maxim magazint nem adják el kiskorúaknak, a Totenkopfokat miért igen. Majd szomorúan konstatálja, hogy már az eBay-en is lehet kapni őket.

(via BloggersBlog)

*

Egy új szoftver segíti a kutatókat a némafilmek szereplői által mondottak kitalálásában. Többek között a Hitlerről készült házi felvételeknél próbálták ki, sikerrel. „Képzeld csak az én problémáimat” – mondja a Führer Eva Braunnak, aki elszabott ruhája miatt panaszkodik.

(via Eszter’s Blog)

[upd] Hitler Speaks (Google Video)

*

Tudtad-e, hogy az első, a Földet az űrből mutató képek egy V-2 rakétára szerelt amerikai kamerával készültek? És azt, hogy a britek egyik legsikeresebb második vh-s bombázója furnérlemezből készült?

*

Végül, ha náci (és keletnémet marxista) propagandát böngésznél, itt egy jó gyűjtemény.

Jobb- és baloldali újságírók évek óta elszántan versengenek azon, ki tudja ötletesebben lekomcsizni / lenácizni a másik oldal pártját. Most egy orrhosszal a balosok vették át a vezetést.

Léderer Pál a Világfalun leleplező cikket írt arról, hogy a Fidesz vezérkara hevesen kacsintgat a jobbszélre, teszi mindezt egy „Az igazság szabaddá tesz” feliratú molinó mögül. A gond, ugye az, hogy a kifejezést neonácik is használják, az emellett említésre se érdemes, hogy egy bibliai szöveghelyhez is köze van, az pedig eszünkbe se jusson, hogy esetleg jelent is valamit. (Vagy legalábbis vannak, akik szerint itt és most fontos jelentést hordoz; Herr Carnap és én nem tartozunk közéjük.)

LP azt írja, hogy a szlogent „a német neonácik tudatosan […] az Arbeit macht frei […] átköltésével alakították ki”. Ez bizonyára ki is jelenthető, de azért ne álljon meg itt a filológiai tudomány, merthogy az sem elképzelhetetlen, hogy pont az egyik alakult ki a másikból.

Van egyrészt a részlet János evangéliumából: Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (8,31–32) (németül: „und ihr werdet die Wahrheit erkennen, und die Wahrheit wird euch frei machen”)

Van másrészt az Arbeit macht frei, ami egy Lorenz Diefenbach nevű író, tudós és nem mellesleg (?) pap 1872-ben megjelent regényének címe. Lehet, hogy ebben a szövegben van kapcsolat a két mondat között? Ennek a neten nem találtam nyomát. Azt, hogy pontosan kinek az ötlete volt a nácik közül a cím átvétele nem tudni, így azt sem, hogy a jézusi mondattal való összecsengésnek szerepe volt-e benne. (A lengyel Wikipédia cikke mindenesetre említi, az angolból kivették.)

Hogy lehet-e használni a kifejezést a neonáci transzparensek zárójelbe tételével, kizárólag a Bibliára utalva vele? Na itt jutunk oda, ahol a baloldali újságíró duplát gondol. Mert nyilván az ellen ő is tiltakozna, hogy 2JP azért választotta a kedvenc mondatának, mert annyira szimpatizált a Reich feltámadásában hívőkkel, de OV esetében valahogy csak ez jut eszébe.

Nem azt mondom, hogy ne gyűjtögessük elvileg nem szélsőséges politikusok szélsőséges megnyilvánulásait, de azért számoljunk már el százig, mielőtt valakiről azt sugalmazzuk, hogy a náci szellem palackját dörzsölgeti, és amíg számolunk, esetleg keresgélhetünk is a neten, hátha kiderül, hogy nem bukott le senki, csak találtunk egy érdekes összefüggést, amit többféleképp lehet értelmezni, attól függően, hogy.

(Mondjuk az se világos, miért most bukott le, amikor a mondat már OV október közepi cikkének címében megjelent.)

Jó négyszáz évvel az első webböngésző előtt egy Agostino Ramelli nevű itáliai mérnök feltalálta a füles böngészést. Az interfész egy kerék volt, melynek polcain – a rajzot elnézve – úgy tizenkét könyet lehetett elhelyezni.

Na, ez az ember nemcsak megelőzte, de le is körözte a korát.

A külügyi népbiztos koktélját sokan ismerik, kosarát már kevesebben, pedig a kettő szorosan összetartozik.

A téli háború első napján (1939. 11. 30.) a szovjet légierő 16 dél-finnországi város ellen intézett támadást. A legnagyobb pusztítást Helsinkiben végezték, ahol a buszpályaudvarra ledobott bombák kilencvenegy civilt megöltek és több mint kétszázat megsebesítettek. A célpont – szovjet források szerint – két hadihajó lett volna, ám miután ezeket nem találták, a kilenc gép tartalékcélpontjuk, az elnöki palota felé vette az irányt, ami a bombázás helyétől több mint egy kilométerre van, szóval szintén nem sikerült megtalálni. Vagy esetleg nem is akarták: finn források szerint a ledobott bombák nem voltak alkalmasak páncélozott hadihajók megsemmisítésére, a gépek célja eleve a város lehetett, amelynek egyik legkönnyebben felismerhető épülete az államfő rezidenciája…

A légicsapás a főváros és más települések ellen másnap folytatódott, de csak kisebb anyagi károkat okozott, majd hamarosan az időjárás is elromlott; a következő súlyosabb áldozatokat követelő bombázások december végén voltak. Januárban aztán a megnövelt számú légierő minden fontosabb várost támadott, komoly károkat és sok áldozatot hagyva maga mögött-alatt.

Bár a hadjárat nyitánya majd» száz ember megölése volt, a szovjet propaganda az első hetekben tagadta a lakosság elleni támadásokat, állították, hogy csak a légibázisokat és az infrastruktúrát rombolják; az égő házak fényképeiről azt mondták, 1918-ban készültek. Molotov egy rádióbeszédében pedig kijelentette, hogy gépeik kenyeret dobnak le az éhező finneknek.

A második világháborúban több ország is kifejlesztett ún. kazettás vagy fürtös bombát (cluster bomb), amelynek testében több kisebb töltet volt, amik közvetlenül a cél fölött szabadultak ki a héjból és szóródtak szét. A Vörös Hadseregé egy 2 méter 28 centi magas, több mint 60 centi átmérőjű tartály volt, melyben 60 (vagy akár 200) gyújtóbomba helyezkedett el. A népbiztos beszéde után a finnek ezt kezdték emlegetni Molotov kenyeres kosaraként, a tankok ellen használt palackokat pedig már ennek nyomán nevezték el szintén róla.

A kosár egyébként – bár sok finn település jórészt faházakból állt – szerencsére nem volt túl hatékony fegyver: a gyújtóbombák szétszóródása miatt csak kisebb, könnyen eloltható tüzek keletkeztek, ráadául a hó is sokat elfojtott.

A hónap tudományos híre kategória győztese következik:

A NASA december 6-án mindenképp fel szeretné lőni a Discoveryt, hogy az biztosan visszaérkezzen az év vége előtt. Fogalmuk sincs ugyanis, mi történne, ha az űrsikló számítógépeinek át kellene váltania a következő évre. A legénység beavatkozásával valószínűleg meg lehetne oldani az átállítást, de inkább nem kísérleteznek vele. Mivel még egy küldetés sem esett újév idejére, nincs éles tapasztalatuk arról, hogyan reagálnának a gépek erre a „különleges” helyzetre. „Nem tudjuk biztosan, hogyan működnének” – mondja az egyik űrhajós, Joan Higginbotham. (ejha!)

Hát akkor most már végképp letettem arról, hogy nyugdíjas éveimet egy távoli kolónián lévő otthonban töltsem, ahol 5 petabyte-os internetkapcsolat és nyolcmellű ápolónők vannak. Ezek szerint egy évnél tovább tartó oda-vissza utakra se tudunk elindulni egyelőre. Azért remélem, ha lejön a tanksapka, azt nem szigszalaggal rögzítik.

via kottke.org

A Poltergeistben a kislány az adás nélküli képernyőt bámulja meredten, beszélget vele, végül egy másik dimenzióba távozik rajta keresztül. – Skót pszichológusok szerint a tévé szellemek közreműködése nélkül is épp elég veszélyes a gyerekekre.

Bindeman és Stirling kísérletei alapján a 6-8 évesek szívesebben néznek egy üres képernyőt, mint egy emberi arcot. A televíziót ábrázoló képekre pedig hasonló reakciót mutatnak, mint az alkoholisták az italok képeire. Az arcokkal szembeni érdektelenség (mely a hatodik év körül kezd megjelenni) komoly hatással lehet a társas kapcsolatokra, mivel a gyerekek nem tanulják meg értelmezni az arckifejezések jelentését. A Times cikkében megszólalók megoldást nem említenek, pedig hát nem olyan nehéz: mi lenne, ha több emberszereplős gyerekműsort csinálna a kitűnő BBC, sok premier plánnal. (Mondjuk a képernyőgyomrúaknak szerencsére már végük van. Komolyan mondom, az még rám is rossz hatással volt.)

In related news: Az MIT média laboratóriumának munkatársai kitalálták, hogyan jelezhetjük a tévénknek, ha nem tetszik, amit látunk.

mindkettő via unmediated

Franz Reichelt tette meg a legkisebb lépést a repülés történetében.

Az osztrák szabó az Eiffel-torony hatvan méter magasan lévő első emeletének korlátjáról rugaszkodott el 1912 februárjának elején. Úgy gondolta, az általa tervezett ejtőernyő-ruha segítségével – ami (ha a fej mögött kifeszített vitorlát nem számítjuk) nem nagyobb egy télikabátnál – szép lassan lelebeg a földre. A kísérlet természetesen nem sikerült.

Reichelt nyilván fejben többször lejátszotta mi fog történni, mint ahogy a magasugrók végiggondolják a mozgásukat. Vajon mit képzelt el? Próbaugrásokat nyilván nem tartott (lásd a Monty Python-jelenetet a skót hadsereg kamikaze-alakulatáról), de nem ő volt az első „madárember”, jópáran próbálkoztak előtte, láthatta, mire mentek.

Mit gondoltak a bámészkodók? Akik közül nyilván mindenki olvasott Blériot-ról, aki két és fél évvel korábban nem egy lebernyegben repülte át a Csatornát, hanem valami gépmadárban. Nem érezték, hogy a szabó terve anakronisztikus ökörség?

Ha jól emlékszem, Kittler írja, hogy az legelső filmkészítők nem azért rendeztek be színpadszerű díszleteket, és használtak egy darab, pont középen rögzített kamerát, mert nem akartak eltérni a színházi tértől: egyszerűen nem látták, nem is jutott eszükbe, hogy más lehetőségeik is vannak.

Számunkra nyilvánvaló, hogy Reicheltnek esélye sem volt. A derék párizsiaknak (vagy legalábbis jó részüknek) és magának a madárembernek egyáltalán nem volt az.

Ha ezen elgondolkodunk, mint a paprikakoszorún, szintoly nagy igazságoknak jöhetünk a nyomára. Talán még aktuálpolitikaiaknak is, ki tudja?

Szűk egy hónappal később az amerikai Albert Berry egy 450 méter magasan repülő gépről végrehajtotta az első ejtőernyős ugrást.