madzag

Niklaus Troxler, a Willisaui Jazzfesztivál alapítójának plakátjai és egy illusztációja Miles Davisről.

(via Design Observer)

Már Darwin felvetette, hogy az zene evolúciós gyökerei a párzási időszakban (pl. a madarak által) használt hangjelzések lehetnek. Ebben van is valami, de egy másik, fontosabb kiindulópontot is számításba kell venni, hiszen ha a zene csak az ellenkező nemű egyedek közötti válogatást és az azonos neműek közötti versengést szolgálta volna, hogyan magyarázható, hogy nem-szexuális keretek között is megjelenik, valamint hogy csoportos tevékenység terméke is lehet? A másik, biztosabb kiindulópont a territorialitás – írja Edward H. Hagenand és Peter Hammerstein, a berlini Humboldt Egyetem Elméleti Biológiai Intézetének oktatói a zene biológiai gyökereit kiásó tanulmányukban [pdf].

A madarak énekének területjelző funkcióját már szintén elég régen, úgy kétszáz éve felismerték. A madárfajok 3 %-a (főleg trópusiak) akár összetett duetteket is előadnak (jellemzően hím-nőstény párok). Mivel ezen fajok között a filogenetikai távolság több esetben elég nagy, kijelenthető, hogy a párban éneklés függetlenül, azonos szelekciós nyomásra alakult ki.

A duettekkel a két egyed egyrészt összetartozását jelzi (a külvilágnak és önmaguknak), másrészt a birtokuknak tartott területet határolják be – erre utal, hogy vagy a territórium határterületein, sokszor a szomszédos párokkal párbajozva adják elő őket, vagy olyan helyeken, ahonnan messzire hallatszik.

A főemlősök rendjén belül 158 faj (kb. 40%) hímje használ távolra hatoló kiáltásokat a terület védelmére. A csimpánzok a kiabálások mellett dobolnak is – sőt a kettőt akár együtt is végzik, kombinálják. (Ha valamelyikük még két-három akkordot is meg tudna tanulni, összehozhatnának egy punkegyüttest.)

A főemlősök 11 százalékánál találni visszatérő-ismétlődő vokális mintákat. Akárcsak az énekesmadaraknál, náluk is egymástól függetlenül fejlődött ki ez a képesség, és nagyrészt szintén tartós (monogám) hím-nőstény párokból álló csoportokban.

Miért szükséges a felismerhető, egyedi jelzés? A mi és az ők kettőséből az ők-et kétfelé választják, nemcsak a főemlősök, de a madarak is. A szomszédokról – bár időnként meg-megsértik a határokat – tudható, hogy rendelkeznek territóriummal, vagyis nem akarják elfoglalni a miénket, az erre kószáló idegenekről viszont feltehető, hogy új letelepedési helyet keresnek. Az egymás közelében élő csoportok számára tehát fontos, hogy felismerjék egymást.

Az így létrejövő névjegyszerű területvédő hangminták a minél egyértelműbb azonosítás érdekében változatosabbak lesznek, ha úgy tetszik, nagyobb zenei anyagot ölelnek fel. Ráadásul már azt is kimondhatjuk, hogy érzelmi állapotokat fejeznek ki (a szomszéddal szemben csak határozottságot, az idegennel szemben agressziót).

Most már csak egyvalami hiányzik a proto-zenéhez: az összehangolt előadásmód. Ennek kialakulása a kizárólag az emberekre jellemző csoportok közötti együttműködéshez és versengéshez kötődik. A részletesen kidolgozott, ritmuson alapuló, szinkronizált mozgás és zene olyasmi, amivel jelezhetjük, hogy a mi csoportunk összeszokottabb (régebb óta áll fenn), mint a többi. Sőt annak pontos kifejezését is lehetővé teszi, hogy csoportunk épp milyen állapotban van, milyen a hangulata, mik a szándékai.

(További olvasnivaló – neked is meg nekem is – Újhelyi Mária írása, amiben ugyanezen adatokat vizsgálva nem a zene, hanem a nyelv előzményeit keresi.)

(Ja és ha punkzenész lennél, ne kapd fel a vizet és ne rúgd ki a lekvárt: csak vicceskedem, puszta szeretetből.)

Aki látott mostanában ennél jobb vagy legalább ilyen filmposztert, szóljon. (Mondjuk kivéve, ha a 300-at mondaná.)

A sztori az lenne, hogy Linda férje meghal egy autóbalesetben, másnap azonban megint ott van a házukban, mintha semmi se történt volna.* Linda rájön, hogy a jövőt látta, majd innentől kezdve naponta váltakozva éli meg a még meg nem történteket, és a valóságot. Vagy fordítva ugye, bár remélhetőleg nem az lesz a megoldás.

Hivatalos oldal, a trailerrel. Márciusban jön majd.

* Na melyik híres sorozat jut eszünkbe a trailerben látható jelenetről?

(via mental_floss)

Ha a szerkesztő úr Pápua gyarmatosítását nem tartotta életrevalónak, vajon mit szólt a négy évvel később elinduló osztrák-magyar északi sarki expedíció által felfedezett Ferenc József-földhöz? A tengerentúli (ausztráliai?) levelező nagyon jól látja, hogy sürget az idő, a normális területek elfogynak, és hamarosan csak egy csomó eszkimót meg egy kevés fókát lehet majd leigázni.

Új-Guinea nyugati fele ekkor már pár évtizede holland fennhatóság alatt állt, a Német Birodalom épp akkortájt, 1884-ben veti meg a lábát a sziget északkeleti részén (egyelőre nem hivatalosan, egy kereskedelmi társaság képében), merthogy délkeleten meg ott somfordálnak már a britek.

De nem, a szerkesztő úr túl sok kalandregényt olvasott, és fél az emberevőktől, és életrevalóbb indítványokat vár.

Talán jobban tetszett volna neki a Cologne Gazette 1914-es térképe, ami a központi hatalmak által megnyert világháború utáni Európát vázolja fel, a Monarchiához csatolt Írországgal; vagy az 1916-ban Budapesten kiadott Zsebatlaszé, amely szerint Tunézia lesz osztrák-magyar terület.

A fenti Európa-térkép, mely egy 1808-ban, Dublinban kiadott gazetteerből (helységnévtárból) való, össze sem hasonlítható az indákkal, szalagokkal és angyalszárnyú kígyóbűvölőkkel díszített metszetekkel, mégis van benne valami megkapó és akaratlanul művészi: az ellentét a tervezőasztalnál kilométerről kilométerre megrajzolt modern politikai határok és a térképszínező elnagyolt ecsetkezelése között.

Az akkori nyomdatechnikával nyilván nem lehetett megoldani a nem szabályos mértani alakzatok színezését, a darabbérért dolgozó térképkifestő kisiparos pedig nem foglalkozott se a kisujja körménél kisebb szigetekkel, se a szigorúan őrzött határokon átszivárgó vízfestékkel. (Ugyanekkor egy jelentősebb térképkészítőnek, Napóleon Bonaparténak a legnagyobb gondja épp az volt, hogyan szivárogtassa be csapatait Spanyolországba.) A minden bizonnyal rövidlátó és mogorva piktor valószínűleg nem ismerte fel, hogy a háborús időszak elmosódó határait ábrázoló munkája mennyire korszerű, arról pedig egészen biztosan nem tudott, hogy pár évtizeddel később egy Monet nevű francia az ő Európájához nagyon hasonló víztükröket fog festeni.

*

Ázsia és Afrika, ugyanonnan. (Figyeld meg a összement Japánt és a megnyúlt Új-Guineát: ezek akkor még szürke foltok.)

The General Gazetteer; or, Compendious Geographical Dictionary. Compiled by R. Brookes, Revised by W. Guthrie and E. Jones. Eighth Edition, Dublin, 1808. [forrás]

Már-már sikerült túltenni magunkat azon, hogy Botswana demokratikusabb ország, mint kishazánk, erre kiderül, hogy a gazdaságuk is szabadabb a miénknél. A Magyar Nemzet összeállításának készítői ugyan megkímélik az olvasókat e kétségbeejtő ténytől, mi azonban vegyük fel a fonalat, ha már korábban olyan részletesen foglalkoztunk vele.

Mivel a Heritage Foundation szakértői tíz szempontot vizsgálnak, nekem pedig majdnem tíz tévésorozatból kell felhoznom magam, csak azt a kettőt nézzük meg, amiben a leggyengébben állunk:

A kormányzati befolyástól való függetlenség (41,8%): A kormányzat kiadásai „rendkívül magasak”, a legutóbbi évben a GDP 49,4 százalékának megfelelő összeget tettek ki. Bevételeinek ugyanakkor 3,9 százaléka származik állami vállalatokból és állami tulajdonban lévő ingatlanokból és más vagyontárgyakból. A maradék állami vállalatok privatizálását felgyorsították. (Botswana sajnos több mint tíz százalékot ver ránk: 54,5%).

Korrupció (50%): Itt a Transparency International 2005-ös listájának adatát (5,0) vették át (40. hely – Olaszországgal és Dél-Koreával együtt, Botswana a 32.). A 2006-oson magasabb pontszámot értünk el (5,2), de egy helyet lejjebb csúsztunk. (Botswana az előző évinél három tizeddel gyengébb eredményével 37.)

Akit a többi is érdekel: Magyarország (44. hely, 66,2%), Botswana (38. hely, 68,4%) és a lista.

*

Az Economist Intelligence Unit kutatásával [pdf] kapcsolatban Botswana most nem kerül elő, azt viszont kétszer is le kellett írni meg a szakaszcímben is ki kellett emelni, hogy a „hiányos” kategóriába kerültünk. Korábban láttuk, hogy az összesített eredmény helyett érdemesebb a öt szempont (pontosabban szempontcsoport) adatait nézni, mert azok többször is ugyanannyira jöttek ki, mint néhány feljebb sorolt országnál. Most még jobban leegyszerűsödik a felmérés ismertetése: már csak a kategória számít. De számít-e?

Teljes demokráciának minősültek a 8 vagy annál több pontot elért államok, hiányosnak pedig a 6-7,9 közé esők. Ez (mint sok statisztikánál) egy részben önkényesen meghúzott határ: a szlovén és a dél-afrikai demokratikus rendszer között nyilván semmi érzékelhető különbség nincs (7,96 és 7,91), de mivel előbbi eredménye felfelé, utóbbié lefelé kerekítendő, Szlovéniából „teljes”, a Dél-Afrikai Köztársaságból pedig „hiányos” demokrácia lesz.

Vajon a mi 7,53-munkkal kapcsolatban az a fontosabb, hogy 0,43-ra vagyunk vele a Buddha az EIU szerinti teljességtől, vagy az, hogy ugyanabba a kategóriába kerülünk vele, mint Bolívia a maga 5,98-ával?

*

A cikkben szereplő másik demokrácia-elemzés a Freedom House-é; az MNO által idézetteknél több szó nem esik rólunk, csak belinkelem, ha valakit érdekel. Botswanát nem említik benne.

Van ám izgalmasabb nyelvészeti terepmunka is, mint rövidlátó címfestők elrontott munkái felett-alatt morgolódni. Igen, nyelvjárási szövegeket gyűjteni az Alföldön pálinkafőzés idején – az se rossz, de van még annál is jobb: megfigyelni, hogyan alakul ki egy nyelv.

Úgy harminc évvel ezelőtt Nicaraguában a körülmények szerencsés összejátszásával egy olyan „nyelvi laboratórium” jött létre, amiről etikus nyelvész legfeljebb álmodhatott: gyerekek zárt közössége, akik még semmilyen nyelvet nem sajátítottak el.

A gyerekek azért nem tanultak meg beszélni, mert siketek voltak, jelnyelvet pedig azért nem ismertek, mert Nicaraguában a hetvenes évek végéig nem volt az oktatásukra szakosodott intézmény. Természetesen egyszerű közlések (evés, alvás sat.) kifejezésére használtak bizonyos gesztusokat (mimicas), sőt sokan összetettebb dolgokat is meg tudtak fogalmazni, ám ezen házi jelnyelvek nem léptek túl az egyes családok körén, s így egymástól igen eltérően alakultak.

1977-ben a fővárosban, Managuában nyílt meg az első speciális alapfokú iskola, ahova két év múlva már százan jártak. A sandinista forradalom (1979) után, 1981-ben egy szakiskola is megkezdte működését, 1983-ban a két intézményben már több mint négyszázan tanultak.

A gyerekek ezekbe a tartós közösségekbe kerülve a társaikkal folytatott kommunikációjukban elkezdtek egymás mimicasaira építeni, közös jelkészletet kidolgozni. Az iskola által (szovjet mintára) tanított ún. ujjal betűzéses technika elsajátításával – a szavak és betűk fogalmának hiányában – igencsak nehezen haladtak, a tanároknak azonban feltűnt, hogy egymással folyékonyan beszélgetnek.

1986 nyarán a nicaraguai oktatási minisztérium Judy Kegl jelnyelvkutatót kérte fel a jelenség vizsgálatára. Kegl először az iskolába legkorábban felvett, akkor már felsőbb tagozatokba járó gyerekeket figyelte meg, akiknek a kommunikációjában nem sikerült felfedeznie nyelvtani szabályszerűségeket. Az iskolákba később érkező tanulóknál azonban döbbenten vette észre, hogy azok nemcsak elsajátították a felsőbb osztályosok jelnyelvét, de tovább is fejlesztették. A kisebbek jelei kidolgozottabbak voltak, több és kimondottan valamiféle nyelvtan létére utaló információkat tartalmaztak (pl. igék mutatásakor jelölték az alany számát, nemét, esetleg térbeli elhelyezkedését).

*

A következő évek kutatómunkája a nyelvelsajátítás (akkor még egymástól távolabb álló) két elméletéhez egyaránt szolgált tanulságokkal.

Egyrészt megerősítést nyert, hogy az agy bizonyos területei a nyelv elsajátítására evolúciósan előkészítettek (vagyis létezik velünk született nyelvi szerv / nyelvtanuló rendszer). (Egyesek – pl. William Stokoe – szerint kérdéses, hogy a jelnyelv nyelvtana minden külső hatás nélkül állt volna össze. A gyerekek a szüleikkel való társalgásból, az iskolában tanult ujjal betűzésből és más jelnyelvekből is meríthettek [Stokoe két, az amerikai jelnyelvből származó jelre is rámutat].)

Másrészt újfent bebizonyosodott, hogy az egyén nyelvelsajátításához elengedhetetlen a közösség, a társas kapcsolatok. Az első generáció tagjai egymás jobb megértése végett kezdték összeegyeztetni otthonról hozott magánnyelveik jeleit, a következő korosztályok pedig már egy használatban lévő, egyezményes jelkészletet sajátíthattak el viszonylag gyorsan, s növelhették tovább kifejező értékét.

Lawrence Osborne: A Linguistic Big Bang, The New York Times Magazine; Bill Glovin: Talking Hands, Brown Alumni Magazine; Marisa Brook: The Birth of a Language, Damn Interesting; Ann Senghas – Sotaro Kita – Asli Özyürek: Children Creating Core Properties of Language: Evidence from an Emerging Sign Language in Nicaragua [reg]

A NUMB3RS Blackout című részének (3×07) készítői életszerűnek tartják, hogy a tanakodó FBI-ügynökök mögötti kivetítőn az áldozatokról készült fotókból összeállított slideshow fut, melyben a képek fade in-fade out effekteken keresztül váltják egymást.

Amúgy eddig jobb a 3. szezon, mint a korábbiak, kap is majd egy bejegyzést, néhány fontosabb írnivaló után.

A capeket innen loptam, mert elfelejtettem csinálni.

Walter Bibel: Genezis (12. sz. első fele) – Kiváló illusztráció lehet a leendő amerikai biológia tankönyvekbe. Hacsak a japán haditengerészet felségjelét idéző napkorong előtt a sötétség felé zuhanó szentlélek-kamikazét nem találja offenzívnek az illetékes bizottság.

Andy Bleck képregénytörténeti összeállítása, 300-tól 1929-ig. Egy külön oldalon a szövegszalagok-szövegbuborékok fejlődése; mint a rövidke bevezetőből kiderül, 18. századi angol karikaturisták kezdték következetesen az egyszerűbb buborékokat használni a díszes szalagok helyett.

(via MOON RIVER)

Jaj kedves olvasó, képzelje el – mondja ma a magyar sajtó -: Magyarországon annyira rossz helyzetben van a demokrácia, hogy egy felmérés készítői Botswanával sorolták egy helyre. Egy afrikai országgal, kedves olvasó, gondoljon bele! Hát Afrikában nincsenek is demokráciák, csak hosszútávfutók vannak meg párduc, oroszlán, gorilla. Kókuszdió.

Az inforadio.hu-n hajnali 6 után megjelent eredeti hír rögtön az elején részletezi, hogy milyen területek vizsgálatából jött ki az eredmény, a vg.hu-n (7:49) és az mno.hu-n (8:19) lévő híranyagból azonban ez valahogy eltűnik, utat nyitva a sztereotípiák által táplált szörnyülködésnek.

Ha sugalmazni akarunk valamit az egyik használható technika bizonyos információk kihagyása. Nézzük meg, itt hogy működik. (Az most mindegy, hogy szándékosság vagy figyelmetlenség van-e mögötte.)

Az egyik kihagyás előhívja a kulturális felsőbbrendűséget. Az afrikai országok nem demokratikus berendezkedésükről híresek, hát biztos ez a Bocvána is ilyen. Történetesen azonban Botswanáé Afrika egyik legstabilabb többpárti politikai rendszere, az 1966 szeptemberében elnyert függetlenség óta minden választás menetrendszerűen és szabályosan zajlott le.

A másik kihagyás az adatsorok leegyszerűsítése. Nem kell a részletekkel terhelni az olvasót, különben is, ha azt írjuk, hogy a demokrácia nyolc, nem fogja kérdezni, hogy az meg hogy jött ki, neki az akkor nyolc. Emiatt az egyszerűsítés miatt egy nagyon fontos dolog veszik el. Mivel a demokráciát elsősorban a szabadságjogokkal meg az intézmények működésével azonosítjuk, az olvasó azt gondolja ezekkel van baj. Azt sajnos nem tudja meg, hogy vele (vagyis az olvasóval) legalább akkora baj van, merthogy nem vesz részt elég aktívan a közéletben, vagy ha részt vesz, nem elég kulturáltan teszi.

Lássuk részletesen, milyen tényezőket értékelt az EIU felmérése [pdf]:

1. Szabad és tiszta választások. Itt Magyarország eredménye jobb, mint Botswanáé (9,58, ill. 9,17), ugyanannyi, mint Litvániáé, Szlovákiáé, valamint az ún. teljes demokráciák közül pl. Belgiumé vagy Svájcé.

2. A kormányzat működése, vagyis a demokratikusan született döntések végrehajtása, a demokrácia működéséhez szükséges feltételek létrehozása. Ez az egyetlen mutató, amiben Botswana jobb (7,86, ill. 6,79). Melyik üggyel is tartja az országgyűlésünk a mulasztásos alkotmánysértés rekordját?

3. A politikai életben való résztvétel. Ebben megegyezik a két ország értékelése (5,00). (És ugyanennyi pl. az Egyesült Királyságé is.) Szavazni meg tüntetni tudunk, de vajon van-e elég erős, a politikai döntésekre is ható civil szféránk? Na ugye.

4. Politikai kultúra. Ezt muszáj idéznem a felmérésből: „A culture of passivity and apathy, an obedient and docile citizenry, are not consistent with democracy. The electoral process periodically divides the population into winners and losers. A successful democratic political culture implies that the losing parties and their supporters accept the judgment of the voters, and allow for the peaceful transfer of power.” (A passzivitás és apátia kultúrája, az alázatos és befolyásolható polgárság nem egyztethető össze a demokráciával. A választások időről időre győztesekre és vesztesekre osztják a lakosságot. A sikeres demokratikus kultúra része, hogy a vesztes pártok és támogatóik elfogadják a választók döntését, és békésen adják át a hatalmat.) A két ország mutatója itt is megegyezik (6,88). (A teljes demokráciák közül ugyanennyi pl. Belgiumé és Szlovéniáé.)

5. Polgári szabadságjogok. Botswana: 9,12, Magyarország: 9,41. A teljes demokráciák közül a miénkkel megyegyező érték jött ki pl. a német és a belga versenyzőknél, Ausztria és Csehország viszont csak annyit ért el, mint Botswana.

*

Na ez például, kedves olvasó, hogy az ember lát egy statisztikáról szóló cikket egy újságban, kíváncsi lesz, hogy pontosan mi van mögötte, és rászán tíz percet, hogy utánanézzen, elgondolkodik azon, amit megtudott – ez olyasmi, ami emeli a demokrácia-indexünket. Próbálkozzon vele néha ön is, és lehet, hogy 2010-re beérhetjük Costa Ricát.