madzag

Bár a magyar választási rendszer viszonylag kiegyensúlyozottnak számít, mivel az egyéni mellett a listás mandátum fogalmát is ismeri, s így a töredékszavazatok egy részét megmenti, érdemes megismerkedni más módszerekkel is, és elgondolkodni azon, nem lenne-e valamelyik megfelelőbb a politikai játszótéren játéktéren mostanra kialakult helyzetben. Vagyis hogy nem lehetne-e valahogy matematikai eszközökkel két kisgömböc nagypártunk parlamenti helyeit csökkenteni, és több esélyt adni a kisebb pártoknak.

Van azonban egy nulladik lépés is, mielőtt választást reformálunk: fel kell frissítenünk a választható pártok, politikusok körét, mert hiába számolunk máshogy, ha ugyanazokat a balfaszokat számoljuk, mint eddig is.

A jelenlegi kvázi-kétpártrendszer mozdulatlanságra kényszeríti az egész közéletet, a tömegpártok szavazóinak közös nevezője, hogy utálják a másik oldalt (vagy épp félnek tőle), ami remek tartósítószer ehhez a befőtthöz. Nyilvánvaló, hogy új pártok kellenek, amelyek nem csinálnak viccet a népképviseletből azzal, hogy különböző platformon álló szavazókat terelnek össze négyévenként, hanem próbálják tartani magukat valamifajta (rég. vál.) elvekhez. Kell egy ténylegkonzervatív párt, egy szociáldemokrata párt, ami semutódja senkinek, egy baloldali liberális párt, egy jobboldali liberális párt, aztán kell egy zöldpárt, egy, ami a kisebbségek érdekeit képviseli, egy szögletes párt, egy kerek párt, egy felirati párt, Nógrádban egy tópárt, meg minél több szélsőséges párt, kibékíthetetlen ideológiai ellentétekkel, hogy ötvennél több komcsi vagy náci még véletlenül se jöjjön össze egyszerre.

No de: Nem tudom, tudja-e az olvasó, miből készül egy párt? Nos, amint azt Szünkellosz, a kiváló alkimista a 8. század derekán leírta (azóta elveszett, de számos utódja idézeteiből elég jól rekonstruálható, A dolgokról című művében) a párt rengeteg pénzből készül, ezen kívül valamennyi szarból, egy kevés spermából, ólomból és tehéngyomor-őrleményből. Na most, az utóbbi összetevőket elég könnyen össze lehet szedni, még kellően nagy üstöt is találunk – ha más nem, ellopjuk az MSZP-székház alagsorában lévőt –, de a legfontosabb, a pénz megszerzése bizony komoly akadály. (Hogy tisztában legyünk a mennyiséggel: egy Szünkellosz-kommentár szerint az elérni kívánt taglétszám becsült testtömegének tízszeresét kitevő súlyú összeg a minimum.)

De még ha sikerülne is megszerezni azt a többmázsa pénzt, és elkezdenénk felépíteni pártunk imázsát, nem érné-e azt azonnali támadás azokon a fényes médiafelületeken, amikben az MSZP és a Fidesz szokta nagy megelégedettséggel nézegetni önmagát? Kaphatna-e egy feltörekvő kispárt elég percet és flekket, hogy elérje potenciális szavazóit, az egyik nagypárt (hallgatólagos) áldása nélkül?

És ha még valahogy enélkül is el tudnánk jutni szélesebb rétegekhez, vajon fel tudnánk-e kelteni párszázezer ember figyelmét? Hiszen egyáltalán nem foglalkoznánk olyan kérdésekkel, hogy a kommunistáknak a homlokán van-e a szarva, vagy a halántékán, illetve hogy a fasiszták csak kislányok máját fogyasztják-e holdtöltekor, vagy kisfiúkét is? Helyettük olyan, általa soha nem hallott dolgokkal csesztetnénk a választópolgárt, mint a külpolitika, meg hogy azután kéne adót fizetni, amit ténylegesen keres.

Annyira hadd ne legyek pesszimista: szerintem el tudnánk. Biztos vagyok benne, hogy van igény új pártokra, de nem látom, hogyan lenne esélyük a parlamentbe kerülni. Segítene-e, ha az egyik nagypárt szétesne, vagy az csak rosszabb helyzetet teremtene? Számítana-e valamit pusztán az ötszázalékos küszöb eltörlése? Hogyan illeszkedne ehhez az egészhez az országgyűlés létszámának csökkentése?

Vagy hagyjuk a francba az egészet, és sorsoljunk, mint régen a görögök?

Korábban Tóta W. kolléga írt egy másik, szimpatikus választási reformról, az ún. fehér kockáról.

Nem könnyű vérbeli horrorfilmet készíteni, mert akármelyik témához is nyúlunk, akármilyen irányból is közelítünk hozzá, idézőjelek lesznek körülötte, úgyhogy vagy zseniálisan vezetjük a történetet, hogy a nézőnek eszébe se jusson, hogy két-három korábbi film elemeit permutáltuk, vagy pedig épp az idézőjelekkel kezdünk el szórakozni, hogy a néző ne érezze hülyén magát, mert nem tud komolyan venni valamit, amit akként akarnak neki eladni.

James Gunn szerencsére rájött, hogy nem kell túl sok komikus elemet beleerőltetnie egy közepes horror-sztoriba ahhoz, hogy az vicces legyen. A műfaj begubózott rajongóit kivéve szerintem nincs, aki ne dőlne a röhögéstől a zombik jellegzetes dülöngélő járását látva (ami miatt egyébként zombik elől elmenekülni a legegyszerűbb dolog, már ha nem vették teljesen körbe az embert).

Gunn a műfaj rémálmoskönyvéből a bolygóról bolygóra utazó idegen életformáról szóló történetet szedte elő, ami élőlényekbe telepszik be, átveszi felettük az irányítást, végül fizikailag is magába olvasztja őket. Ezt meghagyta a maga véres unalmasságában, és igyekezett kidolgozni a részleteket, hogy egyrészt kellő mennyiségű vért, húst és nyálkát lássunk, másrészt minden mozzanatban keressük a humort is, ami az egyetlen mentség arra, hogy valaki posztborzalmas barkácshorror készítésébe fog.

Csak egy példa: A lénnyel elsőként kapcsolatba került városlakó teste (amelybe majd a többiek elkezdenek beleolvadni) szétfolyó, csápos masszává deformálódik. A felbukkanási helyeit a rendőrök ezekkel a piros tintahalakkal jelzik a térképen. Az ilyesmik miatt aztán olyan jeleneten is röhögni fogunk, mint például amikor a frissen zombivá lett polgármester egy pillanatig elgondolkodik, mielőtt beleharapna egy hulla karjába.

Aki a komolynak szánt békategóriás horrorokat sem állja meg nevetés nélkül, mint jómagam, az értékelni fogja a Slithert, aki viszont nem szereti az olyan filmeket, amelyekben a szereplők belső szervei nem maradnak a helyükön, keressen más néznivalót.

Egyrészt nem lepődtem meg, mert a kultfilmek folytatásai általában cukormentes, koffeinmentes, alkoholmentes utánzatai az eredetiknek, másrészt egy kicsit mégis meglepődtem, mert Kevin Smith-ből többet néztem ki.

Már a huszonvalahanyadik percben feltűnik, hogy valami nem stimmel, amikor a szereplők a Gyűrűk ura és a Csillagok háborúja trilógiákat kezdik összehasonlítgatni (yt), szerencsétlen nézőnek meg akarva akaratlan beugrik az első részből a második Halálcsillagot építő munkásokról folytatott párbeszéd, ami valami egészen más minőségű.

Ennek a jelenetnek az egyik résztvevője Elias, akin a leginkább látszik, hogy Kevin Smith nem is próbálkozik: a srác hívő keresztény, valamint LOTR és Transformers rajongó – alighanem aki csak tíz vígjátékot látott, az is tudja, hogy a vallásos embereken és a nördökön a legkönnyebb viccelődni.

Van aztán két töltelékjelenet, egy napfényes-gokartos, meg egy össztáncba torkolló táncolós. A végén meg ott van az igencsak felejthető szamárbaszás, ami már önmagában is elég sokat elmond: hogy lehet egy olyan jelenetet, amiben megbasznak egy szamarat, ennyire érdektelenre megcsinálni?

Sajnos azt a pár jól megírt részt (a seggből-szájba problémakör, a nagy csikló-kis pénisz összefüggés, Pillowpants troll, a Jay által előadott részlet A bárányok hallgatnakból) eléggé elnyomják az unalmasabbak. Míg az első részt még mindig nem láttam elégszer, ezt nem hinném, hogy másodszor is megnézem, a közeljövőben biztosan nem. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy nem ez volt 2006 negyedik legjobb filmje.

Azt írja a Pufajkás Turul az Univerzális Egység Hazafias Szövetsége Brigádok videójáról: „Szakértők szerint a szervezet képviselője mögött a falon látható tárgy nem más, mint egy mindezidáig azonosítatlan ország zászlaja.”

Hát ez aztán igazán megnyugtató, hogy egy (rendőrségi? nemzetbiztonsági?) szakértő nem ismeri fel a Vatikán zászlaját (ami egyébként több templom előtt is látható).

Hazánkban is felütötte a fejét a terrorizmus! Nem ért minket teljesen váratlanul, hiszen illeszkedik az Események Láncolatába, de hazudnánk, ha azt mondanánk, fel vagyunk készülve a terrortevékenységgel szembeni megfelelő állampolgári viselkedésformákból. Remélhetőleg – követve szövetségesünk, az Egyesült Államok példáját – hamarosan a magyar kormány is megjelentet brossúrákat, melyben piktogramok segítségével ismertetik, mi a teendő terrortámadás esetén. Akkor majd mi is kitalálhatunk hozzájuk olyan vicces magyarázószövegeket, mint az amerikaiak.

Ha lehullott törmelék alatt rekedtél, takarékoskodnod kell az oxigénnel, úgyhogy próbálj nem fingani.

A zseblámpád fénycsóvájával le tudod emelni a rád esett faldarabokat.

Ha mégsem sikerülne, árnyjátékkal terelheted el a figyelmed arról, hogy hamarosan megfulladsz.

(via 3 Quarks Daily)

3,75 milliárd évvel ezelőtt a napsugárzás erőssége csak háromnegyede volt a mainak. A földfelszín hó- és jégsivatagában esély sem volt az élet kialakulására. Pontosabban nem lett volna, ha nem segít a tudomány rovatok egyik visszatérő negatív szereplője, az üvegházhatás.

A Chicagói és a boulderi Colorado Egyetem közös kutatócsapata a Hudson-öböl észak-quebeci partjain megtalálták az első, kézzelfogható bizonyítékot arra, hogy a Föld ezen ősi időszakában magas volt a légkör széndioxid-koncentrációja. Az általuk vizsgált kőzetek (melyek alighanem a legősibb kőzetek, amiket valaha is találtak) vas-karbonátot tartalmaznak, aminek létrejötte csak jelentős mennyiségű széndioxid jelenlétében lehetséges.

A gyenge napsugárzás az üvegház-gázról visszaverődve már megfelelő hőmérsékletet biztosított ahhoz, hogy a víz folyékony halmazállapotban is létezhessen.

És vajon hogy nézhetett ki az élet bölcsője? Kicsit giccsesen, mintha állandó naplemente lenne: az ég vöröses árnyalatú volt, a vasban gazdag óceánok vize pedig zöldes-kék.

(pic by hiromama)

Tudtad, hogy az általad belélegzett széndioxid egy része akár Kínából is származhat? Bizony, kicsi a világ. Meg büdös is.

Európa, Amerika és Japán fölött tíz kilométer magasságból lenézve szabad szemmel is láthatók a porból és különböző gázokból álló felhők, melyek részecskéit elemezve a kutatók ki tudják deríteni a származási helyüket. Jó részük a Föld másik feléről jutott idáig a légkörzés segítségével, de azért az ottaniaknak is marad elég.

Torokszorító statisztikák

Bár Kína 2004-ben még alig több mint feleannyi széndioxidot bocsátott ki, mint az USA, egyes becslések szerint pár éven belül akár le is hagyhatja. Egy kínai egyelőre csak ötödannyi energiát fogyaszt, mint egy amerikai, ám az ország több régiójában élők közelítenek a nyugati életszínvonal felé, így ez az érték emelkedni fog.

Pan Yue, az Állami Környezetvédelmi Hivatal miniszterhelyettese szerint a széndioxid által egy évben okozott kár 50 milliárd euró, a Világbank szerint Kína bruttó nemzeti terméke 8-12 százalékkal lenne több a környezeti károk nélkül.

A világ 20 legszennyezettebb városából 16 Kínában található. A légszennyezés évente mintegy 400 ezer ember haláláért felelős. Kína 700 városának felében hull savas eső.

A legnagyobb gond, hogy a kínai erőművek 69%-a a nagyon sok szennyező anyag kibocsátásával járó szenet égeti – 2004-ben 2,1 milliárd tonnát (ez több mint az USA, az EU és Japán azévi fogyasztása együttvéve). Könnyű nekik: Kína területén található a Föld (becsült) szénkészletének 13 százaléka. Ezzel gazdaságának növekedése állítólag egy évszázadig is fenntartható. (Jelenleg hetente épül egy újabb szénerőmű.)

Gáz van…

Tisztább megoldás lenne a gáz felhasználása, Kína azonban nem rendelkezik jelentős olaj- és földgázmezőkkel, az importra meg nem szívesen támaszkodik olyan fontos nemzetgazdasági ügyekben, mint az energiaellátás (erről mi is tudnánk mesélni, ugye) meg az üzemanyagok. Szerencsére a 20. század elején a németek is hasonló gondokkal küzdöttek, és mérnökeik két módszert is kidolgoztak a folyékony fűtő- és üzemanyagok szénből való előállítására.

A Friedrich Bergius által az 1910-es években kitalált direkt cseppfolyósítás lényege, hogy a szenet porrá zúzzák, szintetikus olajat adnak hozzá, a masszát hidrogénnel kezelik, majd 450 fokra hevítik, s eközben – a vas mint katalizátor hatására – a hosszú hidrokarbon láncok, rövidebbekké alakulnak, amiket már lehet folyékony üzemanyaggá finomítani. (A háborúra készülődő, de olajtartalékokkal nem rendelkező Harmadik Birodalom hadseregének ellátása nagyrészt erre hagyatkozott.)

Franz Fischer és Hans Tropsch (1920-as évek) eljárása elterjedtebb. A szenet hidrogén és szénmonoxid keverékéből álló szintetikus gázzá (syngas) alakítják. (E gáz már maga is alkalmas erőművek fűtésére.) A szén- és hidrogénatomok aztán egy katalizátor (legtöbbször kobalt) segítségével újraegyesülnek a kívánt végtermékké.

A Shenhua városában létrehozott megaerőmű a Bergius-féle technológiát használja, de használhatná a másikat is, akkor is ugyanaz a baj lenne vele: az iszonyatos mennyiségű vízfogyasztás. (A kínai Szénkutatási Intézet adata szerint egy tonna szintetikus olaj előállításához tíz tonna víz szükséges.) A kínai ökológiai rendszer neuralgikus pontja pedig épp a vízkészlet mennyisége és minősége.

…víz nincs

A hatalmas szénigényt több mint húszezer bánya elégíti ki (melyekben szinte hetente történik nagyobb szerencsétlenség). Az előírásoknak csak itt-ott megfelelő kitermelés miatt a víztároló rétegek és a folyók nehézfémekkel és más veszélyes anyagokkal telítődnek.

A nagyobb folyók és tavak vizének kétharmada egészségtelen, 340 millió kínai nem jut tiszta ivóvízhez. A legszennyezettebb vizek menti falvakban a rákos betegségek aránya tízszerese, húszszorosa, sőt akár harmincszorosa is lehet az országos átlagnak. (Pontos adatokat nem könnyű mondani, mert a helyi hatóságok a bányák és üzemek tulajdonosaitól kapott kenőpénz és nem a betegek számolgatásával vannak elfoglalva.)

Főleg a külföldi nyomás hatására a központi kormányzat egyre többet költ a környezeti problémák kezelésére, de igencsak nagy hátrányt kell ledolgoznia.

források: The Downside of the Boom: China’s Poison for the Planet, Spiegel Online; China’s Coal Future: Part I, Part II, Technology Review

(pic by Chen Ying)

Hiába no, ébernek kell lenni. Ami pislog, drótok vannak benne, az bizony robbanhat. Persze az is robbanhat, ami nem pislog és nincsenek benne drótok. Csak a terroristák már tudják, hogy éberek vagyunk, és a legkevésbé gyanús helyeken is megtaláljuk a bombáikat, ezért nem plüssmackókba, telefonkönyvekbe vagy söralátétekbe rejtik őket, hanem elektronikus ketyerékbe. Azt gondolják, hogy mivel ezek eleve gyanúsabbak, mi nem tételezzük fel, hogy pont ezeket használnák álcának. Hah, dehogyisnem! Hamarosan azzal is megpróbálkoznak, hogy egy bombának látszó bombát helyeznek el valahol. De mi akkor is résen leszünk.

*

Bostonban az Aqua Teen Hunger Force című rajzfilmsorozat két szereplőjét ábrázoló, ledekkel kirakott táblák emelték meg a hatóságok vérnyomását és készültségi fokát. A gerilla marketing akció kitalálóját, Peter Berdovskyt már le is tartóztatták, a nemzet és a szövetségesek nagyobb biztonsága érdekében. (oldala, képek az installálásról)

*

December közepén egy kis arizonai város kapott frászt egy fehér port is tartalmazó szemetestől, aminek oldalára az ANTHRAX szó volt írva. A helyszínre siető elhárítás a porról kiderítette, hogy csak a lisztérzékenyekre veszélyes, a feliratról pedig, hogy egy metálbanda neve, és legfeljebb azokra veszélyes, akik túl hangosan hallgatják őket. (Jó, hogy a kukában nem volt még egy Biohazard cd-tok is.)

*

Akadnak, akik azt mondják, hogy az ezekhez hasonló esetekről nem ártana beszélgetni, mielőtt még népbetegséggé válna a paranoia: Az A More Perfect Union nevű szervezet 170 richmondi (Viginia állam) busz oldalán helyezett el arab nyelvű feliratokat, így próbálván bemutatni, hogy az ismeretlen, a nem-értett milyen félelemreakciókat vált ki belőlünk. (A feliratok a Kő, papír, olló, valamint a Papír vagy műanyag mondatok fordításai.)