Röhejes félelem igazgat
Hiába no, ébernek kell lenni. Ami pislog, drótok vannak benne, az bizony robbanhat. Persze az is robbanhat, ami nem pislog és nincsenek benne drótok. Csak a terroristák már tudják, hogy éberek vagyunk, és a legkevésbé gyanús helyeken is megtaláljuk a bombáikat, ezért nem plüssmackókba, telefonkönyvekbe vagy söralátétekbe rejtik őket, hanem elektronikus ketyerékbe. Azt gondolják, hogy mivel ezek eleve gyanúsabbak, mi nem tételezzük fel, hogy pont ezeket használnák álcának. Hah, dehogyisnem! Hamarosan azzal is megpróbálkoznak, hogy egy bombának látszó bombát helyeznek el valahol. De mi akkor is résen leszünk.
*
Bostonban az Aqua Teen Hunger Force című rajzfilmsorozat két szereplőjét ábrázoló, ledekkel kirakott táblák emelték meg a hatóságok vérnyomását és készültségi fokát. A gerilla marketing akció kitalálóját, Peter Berdovskyt már le is tartóztatták, a nemzet és a szövetségesek nagyobb biztonsága érdekében. (oldala, képek az installálásról)

*
December közepén egy kis arizonai város kapott frászt egy fehér port is tartalmazó szemetestől, aminek oldalára az ANTHRAX szó volt írva. A helyszínre siető elhárítás a porról kiderítette, hogy csak a lisztérzékenyekre veszélyes, a feliratról pedig, hogy egy metálbanda neve, és legfeljebb azokra veszélyes, akik túl hangosan hallgatják őket. (Jó, hogy a kukában nem volt még egy Biohazard cd-tok is.)
*
Akadnak, akik azt mondják, hogy az ezekhez hasonló esetekről nem ártana beszélgetni, mielőtt még népbetegséggé válna a paranoia: Az A More Perfect Union nevű szervezet 170 richmondi (Viginia állam) busz oldalán helyezett el arab nyelvű feliratokat, így próbálván bemutatni, hogy az ismeretlen, a nem-értett milyen félelemreakciókat vált ki belőlünk. (A feliratok a Kő, papír, olló, valamint a Papír vagy műanyag mondatok fordításai.)