Díszletdisztópia (Children of Men)

Kevés film keltett annyira jó kritikai visszhangot tavaly, mint Az ember gyermeke. Cuarón filmjének nagy odafigyeléssel kidolgozott és részletgazdag képi világától, a lélegzetelállítóan összerakott akciójelenetektől mindenki le van nyűgözve – mi is. Ha az alkotók a forgatókönyv megírásának is hasonló figyelmet szenteltek volna, az egyik legkitűnőbb negatív utópiáról beszélhetnénk; így azonban csak sajnálkozunk a kiválóan kivitelezett felszín és az összegányolt mögöttes ellentétén.

Részletgazdagság: A Battersea Erőműben játszódó jelenet alatt ott lebeg a kémények között a disznó az Animals borítójáról. (Egyébként az 1984 filmváltozatában az erőmű a Szeretetminisztérium.)

*

2027-ben vagyunk, a Föld legfiatalabb lakói tizennyolc évesek. Valamely ismeretlen okból az emberi faj terméketlenné vált, közel húsz éve nem született egyetlen csecsemő sem. A kormányok összeroppantak, zavargások, háborúk törtek ki mindenhol, kivéve Angliát, ahol egy félig-meddig diktatúrába hajló rendszer még képes fenntartani az államszervezetet és a normális életkörülményeket. Ezen egyedüli menedéket bevándorlók tömege árasztja el, akiket a hatóságok gyűjtőtáborokba zárnak, majd kitoloncolnak.

Theo (Clive Owen) egyszerű hivatalnok a Cityben, a kávét két cukorral és fél deci whiskyvel issza. Egy kormányellenes csoport (a Halak), melynek vezetője Theo húsz éve nem látott exneje (Julianne Moore) elrabolja, és arra kéri, szerezzen papírokat egy menekültnek, akit egy dél-angliai kikötőbe akarnak eljuttatni, hogy elhagyhassa az országot. Mint később kiderül a menekült lány terhes, ezért egy Human Project nevű tudóscsoport gondjaira akarják bízni.

Itt meg is állhatunk, mert aki nem látta volna, az még nem tud túl sokat, de annyit már igen, hogy áttérhessünk a sztoriban tátongó lyukakra.

*

Mindenekelőtt: elég hülyén veszi ki magát, hogy a jófiúk a Föld egyetlen, biztonságosnak nevezhető országából igyekeznek kicsempészni a kismamát (majd az anyát és az újszülöttet). Vajon miért kéne megakadályozni, hogy a gyerek a kormány kezére kerüljön? Igaz, hogy egy bevándorlótól született (a forgatókönyv alapjául szolgáló regényben nem), de ez miért jelentené azt, hogy el fogják titkolni az így megismert megoldást a meddőségre? Miért van jobb helyen a Human Project nevű szervezetnél, amiről egyébként az égvilágon semmi nem derül ki, azon kívül, hogy tényleg létezik (merthogy eleinte még ebben sem vagyunk biztosak)?

Hogy a Halaknak miért van szükségük a gyerekre, az kicsit világosabb, de logikusnak nem mondható: azért, hogy felkelést robbantsanak ki, mondván, a meddőség leküzdhető, nincs többé szükség a szabadságjogok korlátozására, és a bevándorlók elleni szigorú fellépésre. Azt valahogy elfelejtették (mind a Halak, mind a forgatókönyvírók), hogy az egész világ a civilizált élet úgy-ahogy álló utolsó bástyájába, Angliába szeretne bejutni, vagyis több tíz-, ha nem százmillió ember. Hát hol van annyi teáscsésze? és a buszokat is legalább négyemeletesre kéne cserélni.

A legzavaróbb válasz nélkül hagyott kérdés, hogy miért lett egyik pillanatról a másikra steril az emberi faj? Erre a regényben sincs értelmes magyarázat: a férfiak spermiumszáma ismeretlen okból nullára csökken, ugyanakkor a lefagyasztva tárolt örökítőanyagok is alkalmatlanná válnak a megtermékenyítésre (wtf?).

Ha már kiindulópontnak olyan katasztrófát választunk, ami biológiailag alátámaszthatatlan, ellenben méretével és váratlanságával felidézi az egyiptomi csapásokat, ráadásul történetünk fő szála egy gyermek kimenekítése a veszélyből, könnyen adódna a lehetőség, hogy egy elvontabb értelmezési síkot is működtessünk – az írók azonban ezt sem használják ki. Az alatt a jelenet alatt, amelyben a harcoló felek abbahagyják a lövöldözést, és szájtátva figyelik, amíg a gyereket kiviszik közülük, inkább érezhetjük, hogy egy logikátlan forgatókönyvírói megoldásnak vagyunk a szemtanúi, mint egy csodának.

*

Egy (anti)utópia lényege épp az lenne, hogy minél nagyobb mélységben bemutatja a társadalmi-politikai környezetet, a kialakulásához vezető eseményeket, azok mozgatórugóit. Érthetetlen, miért kell (bármily kiváló) akciójelenetek rovására ezeket elhanyagolni, főleg, hogy P. D. James regénye nem teszi ezt. (A könyvet egyébként nem olvastam, csak a Wikipédia tartalmi összefoglalójából okosodtam ki róla: nagyon sok ponton eltér.) Ráadásul a történetmesélés idejével sem kell takarékoskodni: egy film, ami ennyire képes vizuálisan lekötni a nézőt simán lehetne két-két és fél órás.