madzag

A történetet, amiről szó lesz, mindenki ismeri. Épp ez a baj vele.

Az Új-Amszterdamot – New York elődjét – megalapító hollandok néhány gyöngyért és más haszontalan apróságért vásárolták meg az indiánoktól Manhattan szigetét. Talán érezzük, hogy ez így túl kerek: jó illusztrációja a nagy fehér embernek, aki átvágja Csekély Értelmű Medve főnököt, dehát szeretjük a kerek történeteket, úgyhogy megrántjuk a vállunkat, és lapozunk tovább.

Alfred Douglas: Purchase of Manhattan Island by Peter Minuit, 1626

Megtörtént-e az adásvétel?

Egyetlen forrásunk van, amely említi, egy levél, Peter Schagen tollából, aki a Holland Nyugat-indiai Társaság igazgatótanácsának tagja volt. Schagen az Amerikából hazatérő William Verhulst (az új-hollandiai gyarmat rövid ideig regnáló irányítója) hajójának legénységét és utasait kérdezte ki a tengerentúli állapotokról.

Mint arról a tekintetes olvasó maga szemével meggyőződhetett, Schagen uram csak azt említi, hogy a sziget 60 guldenbe került, azt nem közli, mi(k)ben fizették ki ezen összeget.

Ez az egy szál levél is kellőképp alátámasztja, hogy az üzlet megköttetett – ugyanis azt is tudjuk, hogy a földterületek megvásárlása a Társaság által szorgalmazott eljárás volt. Verhulst, valamint a kormányzói poszton utódja, Peter Minuit – akinek nevéhez a sziget megvétele fűződik – egy évvel korábban hagyta el Hollandiát. A Társaság nekik adott adott utasításai között olvashatjuk, hogy az őslakosokat nem erővel vagy fenyegetéssel kell elhajtani, hanem szép szóval és ajándékokkal kell rávenni a távozásra vagy arra, hogy a telepesekkel együtt éljenek, s minderről szerződést kell kiállítani. (Ilyen egyébként nem maradt fenn, se Manhattan, se az ugyanabban az évben megvásárolt Staten Island esetében.)

A sziget megvételének nevezni az üzletet ugyanakkor elég pontatlan: az őslakosok inkább önmagukat tekinthették a Föld tulajdonának, mintsem azt az övéknek, az európaiak földtulajdon fogalma az ő gondolkodásuktól messze állt.

Kik adták el Minuitnak Manhattant?

Na, ez igen érdekes. A történet úgy tartja, hogy Minuit a lenape (később delaware) indiánok egyik törzsének, a kanarsziknak a főnökével tárgyalt. Az ő szállásterületük azonban az East River túlpartján, a mai Brooklyban volt, és csak halászni-vadászni jártak Manhattan déli részére. Nem a nagy fehér ember vágta át tehát a bennszülötteket, hanem azok vágták át őt. Erre amúgy hamarosan ő maga is rájött.

Kik nem akarták adni Manhattant?

A sziget felső kétharmadán élő weckquaesgeek törzsnek több köze volt a területhez, így tehát joggal nehezteltek a hollandokra, amiért nem kaptak semmit. (Manhattan déli része elég latyakos volt, a hollandokon kívül senki se gondolt volna rá, hogy itt lakni is lehet.) Az állandó feszültség 1643-45-ben véres háborúban tört felszínre, amikor Willem Kieft kormányzó (Minuit utódjának utódja) meg akarta adóztatni a környékbeli törzseket (egész pontosan védelmi pénzt akart szedni tőlük). A harcokban 1500 weckquaesgeek esett el, törzsszövetségük (wappani) felbomlott, és elhagyta a területet.

Illusztráció Martha J. Lamb könyvében History of the City of New York (1877)

Most akkor mi van a gyöngyökkel?

Schagen fent idézett levelét Harmanus Bleeker, az USA 1837-ben kinevezett hollandiai nagykövete fedezte fel több más dokumentummal együtt a hollandiai nemzeti levéltárban. 1846-ban adták ki – az amerikai kutatók tehát ekkor szereztek tudomást Manhattan „eladásáról”. Peter Francis szerint – akinek írása cikkünk legfőbb forrása – gyöngyök először Martha J. Lamb History of the City of New York (1877) című könyvében jelennek meg Manhattan ellenértékeként: „Ő [Minuit] összehívott párat a főbb indián főnökök közül, és gyöngyöket, gombokat és egyéb csecsebecséket ajánlott a földjükért cserébe. Azok őszinte örömmel elfogadták őket, és az üzlet meg is köttetett.”

Innentől aztán szabad volt pálya a képzelet előtt: egyesek az esemény pontos idejét és helyét találták meg, mások magukat a gyöngyöket.

*

Szeretjük a színes és kerek történeteket, hogy ne szeretnénk. De azok a gyöngyszemek, amiket a történelem sarát dagasztva találunk, nagyrészt hamisak. Ha szabad ezt az ügyetlenséget még idekanyarítanom Nagyságtok elé… Mert azt nem is említettem, hogy a legutóbbi hajóval bor is érkezett, az kezdi elragadni az elocutiómat. Azért azt kortyolgatva is maradok alázatos szolgájuk.

Vegyük észre, hogy boldogult nemzeti nagylétünk nem csak a tehetséges tizenkilencedik századi történész, Orbán Viktor és más jobboldali véleményformálók ultima ratiója – közös ráció az (már ha egyáltalán): az Eb-pályázat készítői is azzal próbálták meggyőzni az UEFA-t, hogy az ötvenes években volt egy világverő csapatunk.

Bizony, szerintünk, magyarok szerint az az Eb már csak emiatt is járt volna nekünk! Mint ahogy a napjában nyolcszor forduló vonat is jár a kétszázlelkes falunak is, mert ki tudja, hátha volt ott a határban valami csetepaté negyvennyolcban. A gyerekeknek jár az ingyen törökméz, százötven évig (a fölnőtteknek ingyen vodka, ötvenig). Az ötösre érettségizőknek jár öt ingyen diploma, a többieknek csak négy. Ahol már tíz ház van a pusztában, oda jár egy postahivatal is, csillogó szemű postáskisasszonnyal. Jár a Ferenc József-föld és Új-Guinea, sőt tulajdonképp Horvátország is járna nekünk, de abba most ne menjünk bele.

Járnak továbbá a csillagok is.

Aki hozzám hasonlóan csak pár lapot látott eddig Luigi Serafini szürreális enciklopédiájából, az örülhet, mert valaki megosztotta velünk a teljes könyvet.

(via Dark Roasted Blend)

Umberto Eco egy írása segítségével már tisztáztuk, hogy bár mind az ó-, mind a középkori emberek néha igencsak érdekes tudományos kérdésekkel bírtak foglalkozni (pl. hogy az angyaloknak a trombitájuk mellett van-e fütyülőjük is), azzal azért tisztában voltak, hogy a Föld nem lapos. Még csak nem is kell félretenni a régiek korlátolt tudományos gondolkodásával kapcsolatos elgondolásunkat, hogy belássuk, ezt igazán nem nehéz felfogni. Kolumbusz fiának is sikerült, amikor kiült a tengerpartra az apjával a filmben, és az egy narancs segítségével elmagyarázta neki. (Jó négy évszázaddal később – vagyis valójában jó fél évszázaddal korábban – egy Eluard nevű francia költő azt is megfigyeli, hogy a Föld nem csak olyan kerek, mint egy narancs, de olyan kék is.)

Node hogy lehet, hogy mégis olyan csálé térképeket rajzoltak?

A képen a Tabula Peutingeriana egy szakasza látható, rajta fent Pannonia provincia és környéke, középen Itália, lent pedig Afrika. Vagyis a vékony kék csíkok az Adriai- és a Földközi-tenger. Nyilván a rómaiak, akik keresztbe-kasul behajózták a Mediterráneumot, pontosan tudták, hogy e két víz milyen széles, illetve hogy a partvonalaik sem olyanok, mint a torta szélére nyomott tejszínhab. Azért hanyagolták el ezeknek a részleteknek a kidolgozását, mert a Tabula Peutingeriana ún. itinerarium, az úthálózatot ábrázoló térkép. A szárazföldön caplató légiósoknak pedig édesmindegy, milyen széles az ő tengerük; ők azt akarják tudni, jobbra vagy balra kell-e fordulni a kereszteződésben.

*

Az ó- és középkori térképek jó részének semmilyen gyakorlati funkciója nem volt. Egyértelmű, hogy a végletekig sematikus T-térképek inkább szimbolizálták, mint ábrázolták a világot, de a részletesebb világrajzok is inkább katalógusok voltak:

Sőt – tehetjük hozzá – a térkép mint a szórakozás eszköze napjainkban is jelen van.

Nem elég, hogy már három órát elvett az életemből Peter Jackson King Kongja, a fajok közötti erotika ezen túlméretezett eposza, most még pár percet rá kell áldoznom, mert van valami, amit nem értek benne, és remélem, hölgyolvasóim fel tudnak világosítani.

A film vége felé, a láncait vesztett gorillaproletár és a burzsuj esztrádműsortól megszabadult színésznő végre ismét találkozik New York havas utcáin, de rögtön menekülniük is kell a Nemzeti Gárda géppuskával felszerelt nyitott terepjárós martalócai elől. Kong (mint korábban már annyiszor) óvó markába veszi Annt, és a jeges háztetőkön ugrálva a pár utcával délebbre lévő Empire State Building felé veszi az irányt.

Felmászva a felhőkarcolóra a csúcs előtti utolsó erkélyen biztonságba helyezi a lányt, maga pedig elindul felfelé, hogy megküzdjön a vadászgépekkel, a kapitalista elme ezen szörnyszülötteivel. Ann azonban utána mászik az épület falán lévő fémlétrán. És jaj. A létra kiszakad, a mélység fölé hajlik, Ann pedig ott kapaszkodik élet és halál között, míg a nem öntudatos munkások által készített, s így hamar megrozsdásodott vas kicsúszik a kezei közül, és zuhanni kezd. Szerencsére Kong már észrevette, és elkapja, majd a kitört ablakon át a kilátószinten rejti el a golyózápor elől.

A makacs Ann persze innen is tovább mászik a tető szédítő magasságába. Az izgalom és elragadtatás ezen fokán is észre kell azonban vennünk, hogy a fenti megpróbáltatások, küzdelmek és hányattatások után Ann magassarkú cipői továbbra is kecses lábain találhatók, nem pedig a nagyváros mocskos utcáinak valamelyikén.

Remélem tehát, hogy hölgyolvasóim – akik természetesen mit sem tudnak arról, milyen, amikor egy gorilla markolássza őket naphosszat, a magassarkú cipő viselésének praktikáiban ellenben bizonyára járatosak – magyarázattal tudnak szolgálni eme apróságra. Köszönöm előre is.

A vitákban, melyek odáig laposodnak, hogy a felek azon végső érvhez fordulnak: „márpedig ez igaz, mert le van írva itt és itt”, a két leggyakrabban megidézett tekintély az újság és a Biblia. E tekintélyüket (illetve – fontos pontosítás: – tekintélyük megkérdőjelezhetetlenségét) azzal nyerik, hogy olvasóik nem szentelnek különösebb figyelmet létrejöttük körülményeinek. Az újságoknál (legalábbis a napilapoknál) fontos szem előtt tartani, hogy a szerkesztésükben különféle mértékű politikai szándék is érvényesül, a Bibliánál pedig – nos, tulajdonképpen ugyanezt, kiegészítve e szándék történelmi környezetével.

A BBC Four másfél órás ismeretterjesztő filmje* három pont köré gyűjtve mutatja be azokat az Újszövetségből kihagyott szövegeket, amelyek valahogy átvészelték az évszázadokat.

(1) Tamás evangéliuma például egy urnában maradt fenn a híres Nag Hammadi-i leletek egyikeként. Narratív kerete nincsen, csak Jézusnak tulajdonított mondásokat tartalmaz, köztük számos olyat, amelyek a négy újszövetségi evangéliumban is felbukkannak. Hogy akkor miért nem került közéjük? Rögtön a kezdősorból kiderül: „ezek a titkos szavak, amiket az élő Jézus mondott”. A titkos, csak kevesek számára hozzáférhető, kevesek által felfejthető tudás nem olyasmi, amivel széles körben el lehetne terjeszteni egy vallást; nem véletlen, hogy a marketingesek között napjainkban is igen kevés gnosztikust találunk.

(2) Szintén akadálya volt a vallás mainstreammé válásának, hogy az ókeresztény underground szubkultúra haladóbb eszméket vallott a társadalmi nemekről, mint a külvilág. Mint azt (például) a Róma alatti katakombákban található freskók mutatják, a nők a férfiakkal egyenlő tagjai voltak a közösségnek (mondjuk egy szűk helyen összezárva nehéz is lett volna fenntartani bármilyen más struktúrát). Sőt Fülöp evangéliuma és Mária evangéliuma alapján még az sem elképzelhetetlen, hogy a mozgalom második embere is egy nő volt. Hogy pontosan milyen volt Mária Magdolna és Jézus kapcsolata, a szövegek töredékessége miatt eldönthetetlen, de e két evangélium kanonizációja szempontjából nem is számít: a határozott, erős nőalkot tartalmazó történeteknek akkor nem volt keletje, tessék majd úgy jó másfél évezred múlva próbálkozni.

(3) Jézus legközelebbi tanítványává tehát Pétert léptették elő, jóllehet a bibliaszerkesztő bizottság nem igazán kedvelte őt, mivel egy teljesen használhatatlan anyagot tett le az asztalra. A neve altt futó evangélium doketista elképzeléseket tartalmazott, vagyis azt állította, hogy Jézus teste, melyben a világ számára megjelent, nem fizikai létező volt, csupán látszat. A Krisztus születése utáni kétezredik év körül a Wachowski testvérek ugyanebből az alapötletből egy nagy rakás pénzt csinálnak, a Biblia azonban olyan közönségnek készült, mely épp csak egy-két generációra volt mártírhalált halt felmenőitől, és nem tudta volna hova tenni, hogy a Megváltójuk csöndben függ a kereszten, merthogy egyáltalán nem érez semmit.

*

Jó, jó, az Újszövetséget idősödő férfiak állították össze, azzal a céllal, hogy minél sikeresebbé tegyék a vallásukat: ez aztán a nagy felfedezés – mondhatnánk. Nos egyeseknek, akiket az angol literalist alapján saját használatra szó szerint vevőknek fordítunk,** valóban nagy felfedezés lehetne, ha a felfedezés mint olyan iránt bármiféle érdeklődést mutatnának.

* Törölték, talán majd felbukkan még. Lehet találni egy gyengélkedő torrentet, de az egy kétcédés változat – ha gondolod, próbáld meg, de annyira azért nem izgalmas, hogy érdemes lenne kivárni, amíg lejön.

** Fundamentalistáknak nevezni őket a bölcs Wikipédiának nem tetsző dolog lenne, ezért nem tesszük: „It is important to distinguish between the „literalist” and Fundamentalist groups within the Christian community. Literalists, as the name indicates, hold that the Bible should be taken literally in every part. […] Many Christian Fundamentalists, on the other hand, are for the most part content to hold that the Bible should be taken literally only where there is no indication to the contrary.”