A XVII. évszázad üzlete: Hogyan jutottak hozzá a hollandok Manhattanhez?

A történetet, amiről szó lesz, mindenki ismeri. Épp ez a baj vele.

Az Új-Amszterdamot – New York elődjét – megalapító hollandok néhány gyöngyért és más haszontalan apróságért vásárolták meg az indiánoktól Manhattan szigetét. Talán érezzük, hogy ez így túl kerek: jó illusztrációja a nagy fehér embernek, aki átvágja Csekély Értelmű Medve főnököt, dehát szeretjük a kerek történeteket, úgyhogy megrántjuk a vállunkat, és lapozunk tovább.

Alfred Douglas: Purchase of Manhattan Island by Peter Minuit, 1626

Megtörtént-e az adásvétel?

Egyetlen forrásunk van, amely említi, egy levél, Peter Schagen tollából, aki a Holland Nyugat-indiai Társaság igazgatótanácsának tagja volt. Schagen az Amerikából hazatérő William Verhulst (az új-hollandiai gyarmat rövid ideig regnáló irányítója) hajójának legénységét és utasait kérdezte ki a tengerentúli állapotokról.

Mint arról a tekintetes olvasó maga szemével meggyőződhetett, Schagen uram csak azt említi, hogy a sziget 60 guldenbe került, azt nem közli, mi(k)ben fizették ki ezen összeget.

Ez az egy szál levél is kellőképp alátámasztja, hogy az üzlet megköttetett – ugyanis azt is tudjuk, hogy a földterületek megvásárlása a Társaság által szorgalmazott eljárás volt. Verhulst, valamint a kormányzói poszton utódja, Peter Minuit – akinek nevéhez a sziget megvétele fűződik – egy évvel korábban hagyta el Hollandiát. A Társaság nekik adott adott utasításai között olvashatjuk, hogy az őslakosokat nem erővel vagy fenyegetéssel kell elhajtani, hanem szép szóval és ajándékokkal kell rávenni a távozásra vagy arra, hogy a telepesekkel együtt éljenek, s minderről szerződést kell kiállítani. (Ilyen egyébként nem maradt fenn, se Manhattan, se az ugyanabban az évben megvásárolt Staten Island esetében.)

A sziget megvételének nevezni az üzletet ugyanakkor elég pontatlan: az őslakosok inkább önmagukat tekinthették a Föld tulajdonának, mintsem azt az övéknek, az európaiak földtulajdon fogalma az ő gondolkodásuktól messze állt.

Kik adták el Minuitnak Manhattant?

Na, ez igen érdekes. A történet úgy tartja, hogy Minuit a lenape (később delaware) indiánok egyik törzsének, a kanarsziknak a főnökével tárgyalt. Az ő szállásterületük azonban az East River túlpartján, a mai Brooklyban volt, és csak halászni-vadászni jártak Manhattan déli részére. Nem a nagy fehér ember vágta át tehát a bennszülötteket, hanem azok vágták át őt. Erre amúgy hamarosan ő maga is rájött.

Kik nem akarták adni Manhattant?

A sziget felső kétharmadán élő weckquaesgeek törzsnek több köze volt a területhez, így tehát joggal nehezteltek a hollandokra, amiért nem kaptak semmit. (Manhattan déli része elég latyakos volt, a hollandokon kívül senki se gondolt volna rá, hogy itt lakni is lehet.) Az állandó feszültség 1643-45-ben véres háborúban tört felszínre, amikor Willem Kieft kormányzó (Minuit utódjának utódja) meg akarta adóztatni a környékbeli törzseket (egész pontosan védelmi pénzt akart szedni tőlük). A harcokban 1500 weckquaesgeek esett el, törzsszövetségük (wappani) felbomlott, és elhagyta a területet.

Illusztráció Martha J. Lamb könyvében History of the City of New York (1877)

Most akkor mi van a gyöngyökkel?

Schagen fent idézett levelét Harmanus Bleeker, az USA 1837-ben kinevezett hollandiai nagykövete fedezte fel több más dokumentummal együtt a hollandiai nemzeti levéltárban. 1846-ban adták ki – az amerikai kutatók tehát ekkor szereztek tudomást Manhattan „eladásáról”. Peter Francis szerint – akinek írása cikkünk legfőbb forrása – gyöngyök először Martha J. Lamb History of the City of New York (1877) című könyvében jelennek meg Manhattan ellenértékeként: „Ő [Minuit] összehívott párat a főbb indián főnökök közül, és gyöngyöket, gombokat és egyéb csecsebecséket ajánlott a földjükért cserébe. Azok őszinte örömmel elfogadták őket, és az üzlet meg is köttetett.”

Innentől aztán szabad volt pálya a képzelet előtt: egyesek az esemény pontos idejét és helyét találták meg, mások magukat a gyöngyöket.

*

Szeretjük a színes és kerek történeteket, hogy ne szeretnénk. De azok a gyöngyszemek, amiket a történelem sarát dagasztva találunk, nagyrészt hamisak. Ha szabad ezt az ügyetlenséget még idekanyarítanom Nagyságtok elé… Mert azt nem is említettem, hogy a legutóbbi hajóval bor is érkezett, az kezdi elragadni az elocutiómat. Azért azt kortyolgatva is maradok alázatos szolgájuk.