A White Stripes kanadai turnéjának záróakkordja egy különleges meglepetéskoncert volt, melyen Jack egyetlen hangot játszott. Valószínűleg ez volt minden idők legrövidebb koncertje, de tekintve, hogy akár te vagy én is megismételhetnénk, nem igazán jövünk tőle izgalomba, és elintézzük minden idők legrövidebb koncertkritikájával, egy vállrándítással.

A másik véglet azonban sokkal érdekesebb.

A világ leghosszabb koncertjén John Cage ASLSP (As SLow aS Possible) című darabja hangzik el. A mű eredetileg zongorára készült 1985-ben, a cím: a lehető leglassabban tehát arra utal, hogy a lejátszott hangokat hagyni kell teljesen elhalni. 1987-ben Cage készített egy átiratot orgonára, az orgona pedig, ugye, addig bírja szuflával, ameddig csak akarjuk. Egy 1997-ben megrendezett orgonákkal foglalkozó szimpózium résztvevői úgy döntöttek, a lehető legkomolyabban veszik a szerzői utasítást.

St. Burchardi templom, HalberstadtPersze, valahol mégiscsak meg kellett húzni az előadás határait. 1361-ben Nikolaus Faber mester a halberstadti katedrálisban építette meg az első liturgikus célokat szolgáló blockwerk orgonát. A hangszer klaviatúráján már úgy helyezkedett el a tizenkét hang, mint az összes későbbi billenyűsön. A zenetörténeti eseménytől 2000-ig, a koncert eredetileg tervezett kezdetéig 639 év telt el. A végül 2001. szemptember 5-én (Cage születésének 89. évfordulóján) indult előadás pontosan ennyi ideig, 2640. szemptember 5-ig fog tartani, a St. Burchardi templomban, egy külön erre a célra készült, pontosabban a hangváltások előtt a szükséges sípokkal kiegészítve folyamatosan készülő orgonán.

A szervezők szerint a cél a „lassúság felfedezése”, a ráérős zenefogyasztásé (vö. a slow food mozgalommal), a századokon átívelő, csak generációk és nem egyes emberek által végighallgatható zenemű pedig a jövőbe vetett hitet is jelképezi (vagyis remélhetőleg a koncertet nem szakítja majd meg bombázás, globális árvíz, meteoreső).

Ráadás: a világ legrövidebb (a Guiness által elismert) zenei videója, Brutal Truth: Collateral Damage.