1580. április 6-án este hat órakor a Csatorna mindkét partját hatalmas rengés rázta meg. Doverben sziklák és falak repedtek meg és omlottak össze, Calais-ban egy szökőár embereket és állatokat ragadott magával, az átkelőfélben lévő hajók fölé tizenöt méteres hullámok tornyosultak.

A földmozgásoktól ritkán zaklatott régióban (angol földön azóta sem volt ennél nagyobb rengés) a következő hetekben sorra jelentek meg a világvégét rikácsoló pamfletek, sürgetvén az istenfélőket, hogy csomagolják lelki szennyesüket és bűnök szerint rendeződjenek sorokba.

Gabriel HarveyDe vajjon az Úrnak műve-e a földalapzatoknak megrázkódtatása? A nehéz természete miatt kortársaitól meg nem becsült, ám kiváló cambridge-i retorikaprofesszor, Gabriel Harvey egy essexi barátja házában élte át a rengést, amelyről levélben számolt be kevés befolyásos barátja egyikének, Edmund Spensernek. A földrengések természetes vagy természetfeletti volta körüli vita Arisztotelész négy okából kiindulva szerinte könnyen feloldható:

A földrengéseket természetesek mondanám: mivelhogy úgy vélem, belső okaik, melyeket a logikusok anyaginak és a formainak mondanak – azok; külső okaik viszont, a létrehozó és a célok természetfelettiek.

Vagyis a Föld masinériáját ugyan Isten rakosgatta össze, de az azóta elforog-morog magában is. És hogy mitől is reng hát a föld?

A földrengések anyagi oka […] kétségtelenül ama nagy mennyiségű szél, avagy azon undorító és savanyú kigőzölgések és szelletek, melyek elzárattatva, vagy úgyszólván bebörtönözve vagynak a Föld üregeiben s katlanjaiban: s mely szelek és párák, szabadulásuk útját keresvén természet szerinti helyük [a levegőég] felé, nagy lendület- s hévvel kisüvítnek börtönükből, s ez erőteljes kitörésük s fúvásuk okozza a földrengést.

(via Neatorama)