Az amerikai elnök- és alelnökjelöltek vitáinak végighallgatása – szerdán lesz az utolsó – megerőltető feladat. Modulokból összerakosgatott válaszok, a konkrétumok kerülése, a tettrekészség és más személyiségvonások előtérbe állítása, mintha ezek jelentenének megoldást egy-egy problémára, az ideológiai álláspont megfogalmazása helyett a voksolási statisztikák felemlegetése annak bizonyítására, hogy valaki támogat egy ügyet és a többi – jól megszerkesztett unalom. A jelöltek közötti ellentétek csak mintegy mellékesen bukkannak fel: szükség van-e deregulációra a hitelválság kezelésében?, mennyi esélyt kell adni a diplomáciának a konfliktusok feloldásában? – a második vitában ezeken kívül nem is volt élesen kirajzolódó ellentét.

Aki csak (magyar) újságcikkekből tájékozódik a vitákról, talán napirendre tér felettük azzal, hogy a politika unalmas, nincs ebben semmi különös. De mit jelent az, hogy egy politikai vita unalmas, hogy haszontalan fecsegés és visszafogott fröcsögés? Azt – s ennek a súlya csak e másfél órákat végigszenvedve érezhető igazán –, hogy a demokratikus államgépben, ami a szavazatokat politikai hatalommá alakítja akadozik, kijár, zörög valami. A jelöltek visszautasítják, hogy megfogható álláspontokat foglamazzanak meg, amiknek összeütközéséből esetleg valami olyasmi születhetne, amire egyikük sem gondolt; az egész vita, az egész kampány nagy ívben kikerüli azt a leghétköznapibb demokratikus elképzelést, hogy beszélgetni – lehet.

*

Számtalan, sokszor felmérésekkel megalapozott írást olvashatunk arról, hogy a választókat mennyire nem érdeklik tények és érvek. Andrew Halcro, korábban republikánus képviselő, 2006-ban függetlenként indult Sarah Palin ellen az alaszkai kormányzóságért. Az alelnökjelölti vita előtt írt cikkében egy akkor talán mellékesnek tűnő mozzanatra emlékszik vissza:

2006. április 18-án egy szálloda kávézójában ültünk, a kampányút során készített feljegyzéseinket vetettük össze. Amikor a vitákra terelődött a szó, Palin valami olyasmit mondott, ami jól összefoglalja, mi ellen kell Bidennek helytállni: „Andrew, nézem ezeken a vitákon, ahogy jegyzetek és papírok nélkül is csak úgy szórod a tényeket, adatokat és irányelveket; igazán lenyűgöz. De aztán kinézek a közönségre, és azt kérdezem magamtól: Számít-e bármi is ezekből?”

A jelöltek közül Palint érdekli a legkevésbé a beszélgetés mint demokratikus intézmény. Aki végignézte a Katie Couricnek adott interjúit, az tudja mire gondolok, aki nem, annak csak egy példa. A kérdés nem lehetne egyszerűbb: Milyen újságokat, magazinokat olvasott rendszeresen, mielőtt alelnökjelölt lett? Palin erre sem képes konkrét választ adni, csak annyit mond, „bármit, ami elém került”, a védekezésből pedig rögtön átmegy támadásba, és azt mondja, Couric arra célzott a kérdésével, hogy Alaszka elmaradott térség, ahova még a világ hírei sem jutnak el.

Palinnek, mint minden fundamentalista hívőnek, komoly problémái vannak a demokratikus alapelvekkel, mindenekelőtt azzal, hogy nem kinyilatkoztatásokkal találjuk fel, hanem rákérdezéssel találjuk meg az igazságot. A vita során megjegyezte, hogy a média szűrője nélkül kívánna szólni az amerikaiakhoz, ezért nem válaszol úgy a kérdésekre, ahogy azt Biden vagy a moderátor várja. A váratlan kérdések csak összekuszálják az önmagáról rajzolt kép vonalait.

*

A képét, ami már eleve karikatúra. A Saturday Night Live írói egy az egyben átemelhettek egy hosszú mondatot a Couric-interjúból az azt parodizáló jelenetbe. Újabb bizonyíték Poe törvényére (a fundamentalizmus bármely paródiája – legalább egyesek számára – megkülönböztethetetlen lesz ez eredetitől).

Állítólag Palin maga is fel fog lépni az SNL-ben. Az USA-ban semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy politikusok talkshow-kban és más humoros programokban lépjenek fel. Ez két dolgot is jól mutat: hogy a politika a szórakoztatóipar egyik ága, amely a világról szóló elfogadható narratívák kidolgozása helyett leginkább sablonos karakterek megalkotásával foglalkozik, valamint hogy a média szűrője igencsak szakadozott, ha megengedi, hogy politikusok tegyék be a lábukat oda, ahol a nyilvános képüket megpiszkáló szatírák készülnek, ezzel mintegy jóváhagyva őket, s felvizezve komolyságukat.

Ajánlott olvasnivaló Matt Taibbi írása Palinről.