dél-afganisztáni táj
Dél-afganisztáni tájkép, Nir Rosen felvétele

Az előző bejegyzésben idézett Nir Rosen hiába szervezte meg alaposan látogatását a talibánok ellenőrizte Dél-Afganisztán Ghazni tartományába, a helyi parancsnokok közötti rivalizálás miatt vendégből kémkedéssel gyanúsított fogollyá vált, s csak telefonhívások és üzenetek bonyolult hálójával sikerült megmenekíteni. Riportja az „Afganisztáni Iszlám Emirátus” földjéről változó és megosztott, vallási ideológiájában talán gyengülő, de egyre erőszakosabb talibánt mutat be, amely egyértelműen különválasztja magát a határokon átnyúló terrorszervezetektől.

Ahogy délre tartunk, Safik elmondja, hogy a szaúdi, pakisztáni és üzbegisztáni harcosok az andari körzeten keresztül jöttek. Többségük öngyilkos merénylő, de néhányan a talibánnal együtt harcolnak. A harcra termettségüket elismerésre méltónak tartja, de sok talibánhoz hasonlóan őt sem érdekli a politika. „Pakisztán és Irán nem Afganisztán barátai” – mondja elutasítóan. „Nem békét akarnak Afganisztánban – Afganisztánt akarják.” Szélsőségesen konzervatív vallási nézeteik ellenére a legtöbb talibán alapvetően nacionalista és afgán-centrikus. Elfogadják az Al Kaida támogatását, de taktikájukat nem feltétlenül. „Az öngyilkos támadások nem helyesek, mert muszlimokat is elpusztítanak” – mondja Safik.

Az afgánok közötti összetartás, úgy tűnik, egyesek szerint a szigorú vallási előírások betartásánál is fontosabb:

Juszuf hangsúlyozza, hogy csak az amerikaiakkal van baja. Amint a külföldiek elhagyják az országot, a talibánok béketárgyalásokba kezdenek a afgán hadsereggel és rendőrséggel: „Ők testvérek, muszlimok.” A lányok iskolába járhatnak majd, az asszonyok pedig dolgozhatnak. Ezt később több talibán vezetőtől is hallottam. Az elmúlt években, felismerve, hogy szigorú szabályaik elidegenítették tőlük az embereket, a talibán toleránsabbá vált. Műveleteik hatékonyabb kivitelezése érdekében egykor tiltott technikai eszközöket (számítógép, internet, tv, film) is bevetni kényszerültek.

Egyes parancsnokok a teljes hatalomátvétel után Mohammed Omar, az ország invázió előtti vezetőjének visszatérését várják, de mások már nem ragaszkodnak hozzá – ez szintén a keményvonalas politikától való eltávolodás jele. A megengedőbb szemlélet térnyerésének azonban egyelőre nyoma sincs a lakosság elleni fellépésben. Ennek fő oka, hogy a fiatalabb generáció a törzsi politika íratlan törvényeit már nem tartja tiszteletben. Rosen szerint az iraki felkelők taktikáit eltanuló talibán „jóval brutálisabb”, mint a hatalmon lévő talibán volt.

Nem tudni, a megosztottság olyan mértékű-e, amit hatékonyan ki lehetne használni. Ha így is lenne, ahhoz el kellene érni, hogy a talibánok nem könyvelhetnek el katonai sikereket, vagyis növelni kellene a megszálló csapatok számát. Rosen szerint ez csak elodázná a visszavonulást, de egyértelmű győzelemhez nem vezetne: „Több katona több összecsapást jelent az ellenséggel, a földi egységeket segítő légicsapásoknak több civil áldozata lenne, így az afgánok még ellenségesebbé válnának.” Az egyetlen, a civil lakosságot megkímélő megoldásnak a talibánok de facto hatalmának elismerése látszik.

A Bush-adminisztráció nagy reménnyel tekint a jövő évi választásokra, de mindenki, akivel Kabulban beszéltem, egyetért abban, hogy a választás egy vicc lesz. „Az amerikaiak nagyon lelkesek a választások miatt” – mondta egy civil szervezet tapasztalt munkatársa – „de csak súlyosbítani fogja az etnikai feszültségeket.” A talibánok által ellenőrzött pastu területeken a regisztráció gyakorlatilag lehetetlen lesz, a szavazásért pedig halálbüntetés járhat – így az ország meghatározó népcsoportjának tagjai kiesnek a szavazók köréből. „A felkelés nem gyűrhető le egy szavazással” – mondta egy vezető ENSZ-hivatalnok. „Olyan társadalmi-gazdasági jelenség, ami jócskán túlnyúlik Afganisztán határain.” A valódi választásokhoz a talibán együttműködésére lenne szükség – ahhoz pedig tárgyalásokat kellene velük folytatni.

*

Az idei év áldozatai – A két nagy amerikai katonai bázis, Bagram és Kandahár közötti autópálya a Bush-adminisztráció retorikájában a kezdődő afganisztáni újjáépítés jelképe volt. Ma, főként Kabultól délre tartó szakasza, a hosszú háború elnyúló emlékműve, roncstemető, út menti bombák által hasított gödrökkel. Ez év júniusában Salar közelében, Kabultól 80 km-re délre egy szállítókonvoj 54 teherautójából 51 pusztult el, szeptember elején 29 jármű jutott hasonló sorsra.

A nemzetközi koalíció és az Afgán Nemzeti Hadsereg elleni támadások a tavalyi évhez képest 44%-kal nőttek; míg 2007-ben 117 amerikai katona halt meg, idén októberre már 135. (A védelmi minisztérium friss adatai szerint a háborúban eddig 546 amerikai vesztette életét.) A talibán milíciák segélyszervezetek munkatársait is egyre gyakrabban támadják meg, a legutóbbi áldozat a Kabulban tegnap reggel lelőtt brit Gayle Williams volt. Az ENSZ szerint idén augusztusig 1445 afgán civil halt meg, 40%-kal több, mint 2007-ben – 800-an a felkelők, 577-en a szövetséges erők fegyvereitől (közülük 395-en légicsapásokban).

*

Sebastian Junger Visszatérés a halál völgyébe c. írásában a másik, északi fronton harcoló amerikai katonák életét mutatja be.

(via MeFi)