madzag

A keze a nyomógombon
Pihent és várta,
Hogy mondjon
A belső hang olyat…
Kispál és a Borz: Pistike (a Malév gépen)

Az amerikai elnökválasztási kampány korai szakaszában, amikor még több tucatnyi jelölt ülte körbe a vitaasztalt, az újságírók egyik kedvelt kérdése hozzájuk az volt, hogy „Hisz-e ön az evolúció elméletében?” (A kérdés persze helyesen úgy hangzik, hogy érti-e ön az evolúciós elméletet.) Mivel a politikai kampányok első áldozata a konzisztencia, lenyűgözőnek találtam – s, gondolom, az amerikai ateista választók is –, hogy a válaszok alapján az ember olyan egyszerűen szűkítheti az elfogadható jelöltek körét, ahogy elektromos készülékek hibáinak okaira jön rá a használati útmutató segítségével. Ha valaki olyan mértékben képes saját meggyőződését fenntartandó figyelmen kívül hagyni tényeket, amennyire az az evolúció elutasításához szükséges, arra nem lehet felelős döntéseket bízni. Ez persze csak hüvelykujjszabály (a szemberfordítható hüvelykujj szabálya, ha úgy tetszik), az, hogy valaki kreacionista nem feltétlenül jelenti, hogy más kérdésekben is logikai és morális vakvágányokra zökken, de azért jobb élni a gyanúperrel.

A legszélsőségesebb jelölt akkortájt Mike Huckabee volt, aki jelentős bázist épített ki március elejéig, amikor végre visszalépett. Valószínűleg épp e – McCainnel kapcsolatban megosztott – bázis miatt, valamint mert a dolgok rosszabbodásának nincs határa, a republikánus elnökjelölt egy másik mosolygós vallási fanatikust választott alelnökjelöltjének.

Sam Harris szerint „Sarah Palin jelölésével politikánk ostobasága odáig jutott, hogy veszélybe sodorta nemzetünket”. G. W. Bush (és T. Blair) háborús retorikája is épp elég vallásos elemtől nyögött („a gonosz valódi” soundbite jut most hirtelen eszembe), de Palin még tőlük, a vallásos extrémizmus szakadékának szélén állóktól is jókora ugrásra van.

Ha a hetvenkét éves McCaint megválasztanák, s a világvégét Palin szerint nagy elánnal tervezgető Isten magához szólítaná, az amerikai hadsereg olyan főparancsnok irányítása alá kerülne, aki a nemzetközi politika színpadán János Jelenéseit használná súgópéldányként. És még ha a második felvonás közepén rá is jönne, hogy senki nem megy sehova, akkor már késő lesz.

Az Apokalipszis-várókról, s arról, hogyan befolyásolják a konfliktusokat szerte a világban a Doomsday Code c. másfél órás riportfilmből (Chanel 4) sok mindent meg lehet tudni (több példányban is megvan, valamelyiknek működnie kell).

„A robotok jelentős szerepet fognak játszani a jövő társadalmaiban, az emberi élet egyre több területét hódítva meg” – mondja a robotlab nevű német művésztársulat, amely ipari robotokat felhasználó installációkkal próbálja felkészíteni közönségét a közelgő invázióra.

A képen látható fémkar Luther bibliafordítását írta le egy karlsruhe-i múzeumban éjt nappallá téve, hét hónap alatt végezve a három és fél millió betűvel. Az alkotók állítólag csak azért választották a Bibliát, mert nagyon fontos és nagyon hosszú – de alighanem az is eszükbe juthatott, hogy ez a legtöbbet másolt szöveg. A másolás és fordítás pontossága egy szentnek tartott szövegnél nem egyszerűen technikai, hanem a szöveg státusát is érintő kérdés (lásd a Septuaginta keletkezéséről szóló történetet, ami a hitelességét hivatott igazolni); a Biblia tévedhetetlenségében vagy faktualitásában hívők jó messzire el is kerülik.

A modern másolási eljárások, mint a nyomtatás tökéletesen egyező példányokat hoz létre, de az újraleírás mindig újraírás is: még a robotkarnak is sikerült két helyen is hibát vétenie. A készítők nem tudják, mi történhetett. A legrosszabb eset?… Elunta magát.

Akit érdekel, Bart D. Ehrman előadásában hallhat néhány példát a bibliai szöveghagyományban található tollhibákra, javításokra és szándékos módosításokra.

(via Emerging Technology Trends)

A. J. Jacobs szereti a vaskos kihívásokat. Pár évvel ezelőtt végigolvasta a harminckét kötetes, negyvennégy millió szavas Encyclopædia Britannicát, és egy négyszáz oldalas könyvbe kivonatolta a legérdekesebb és legmókásabb infókat, személyes hangvételű megjegyzésekkel kísérve.

Következő vállalkozása szintén a tudás szélsőségeiről szól, s az USA egyik legaktuálisabb intellektuális problémája, a fundamentalista keresztények szószerinti bibliamagyarázata körül forog. Jacobs kigyűjtötte a Bibliában lévő összes szabályt (több mint hétszáz), és egy éven keresztül próbált azok betartásával élni, amennyire csak lehetséges volt. A szombatot megtartani, vagy fehér ruhákat viselni természetesen nem volt nehéz, a bagoly-, gólya- vagy denevérevéstől is sikerült valahogy tartózkodnia, és – bár roppant kellemetlen volt – a hajának kerekdedre nyírását és a szakálla végének elcsúfítását is meg tudta állni.

Ami a bálványok összetörését illeti, a köztéri szobrokat sajnos békén kellett hagynia és be kellett érnie felesége Oscar-díj másolatának szétzúzásával, a házasságtörők megkövezését pedig kénytelen volt jelképes kavicsdobálássá szelidíteni (és még ehhez is kellett az áldozat beleegyezése):

Teljesen rendjén való a bibliai szabályok közötti válogatás – vonja le a tanulságot Jacobs –, „csak a megfelelőeket kell kiválasztani: a könyörületességről, megbocsátásról és háláról szóló részeket előnyben részesíteni a gyűlöletről és intoleranciáról szólókkal szemben”. Arra sajnos már nem lyukad ki – persze a célja a világnézettől független szórakoztatás, nem pedig a vita –, hogy ezzel pont a vallástól függetlenül is létező morál létét sikerült bebizonyítania; és így az sem elvont értelemben igaz, hogy a kísérlet egy éve alatt „a vallás struktúrát, szilárdságot, rögzítettséget biztosított” az életében – hiszen az már korábban is ott volt –, a vallás épp csak a szigorú gyakorlati kivitelezésben segített. Vagy várjunk csak – még abban sem: a bibliai szabályok betartása mögött ugyanis nem állt vallási elhivatottság, egyszerűen csak elhatározás kérdése volt.

(via Friendly Atheist)

A vitákban, melyek odáig laposodnak, hogy a felek azon végső érvhez fordulnak: „márpedig ez igaz, mert le van írva itt és itt”, a két leggyakrabban megidézett tekintély az újság és a Biblia. E tekintélyüket (illetve – fontos pontosítás: – tekintélyük megkérdőjelezhetetlenségét) azzal nyerik, hogy olvasóik nem szentelnek különösebb figyelmet létrejöttük körülményeinek. Az újságoknál (legalábbis a napilapoknál) fontos szem előtt tartani, hogy a szerkesztésükben különféle mértékű politikai szándék is érvényesül, a Bibliánál pedig – nos, tulajdonképpen ugyanezt, kiegészítve e szándék történelmi környezetével.

A BBC Four másfél órás ismeretterjesztő filmje* három pont köré gyűjtve mutatja be azokat az Újszövetségből kihagyott szövegeket, amelyek valahogy átvészelték az évszázadokat.

(1) Tamás evangéliuma például egy urnában maradt fenn a híres Nag Hammadi-i leletek egyikeként. Narratív kerete nincsen, csak Jézusnak tulajdonított mondásokat tartalmaz, köztük számos olyat, amelyek a négy újszövetségi evangéliumban is felbukkannak. Hogy akkor miért nem került közéjük? Rögtön a kezdősorból kiderül: „ezek a titkos szavak, amiket az élő Jézus mondott”. A titkos, csak kevesek számára hozzáférhető, kevesek által felfejthető tudás nem olyasmi, amivel széles körben el lehetne terjeszteni egy vallást; nem véletlen, hogy a marketingesek között napjainkban is igen kevés gnosztikust találunk.

(2) Szintén akadálya volt a vallás mainstreammé válásának, hogy az ókeresztény underground szubkultúra haladóbb eszméket vallott a társadalmi nemekről, mint a külvilág. Mint azt (például) a Róma alatti katakombákban található freskók mutatják, a nők a férfiakkal egyenlő tagjai voltak a közösségnek (mondjuk egy szűk helyen összezárva nehéz is lett volna fenntartani bármilyen más struktúrát). Sőt Fülöp evangéliuma és Mária evangéliuma alapján még az sem elképzelhetetlen, hogy a mozgalom második embere is egy nő volt. Hogy pontosan milyen volt Mária Magdolna és Jézus kapcsolata, a szövegek töredékessége miatt eldönthetetlen, de e két evangélium kanonizációja szempontjából nem is számít: a határozott, erős nőalkot tartalmazó történeteknek akkor nem volt keletje, tessék majd úgy jó másfél évezred múlva próbálkozni.

(3) Jézus legközelebbi tanítványává tehát Pétert léptették elő, jóllehet a bibliaszerkesztő bizottság nem igazán kedvelte őt, mivel egy teljesen használhatatlan anyagot tett le az asztalra. A neve altt futó evangélium doketista elképzeléseket tartalmazott, vagyis azt állította, hogy Jézus teste, melyben a világ számára megjelent, nem fizikai létező volt, csupán látszat. A Krisztus születése utáni kétezredik év körül a Wachowski testvérek ugyanebből az alapötletből egy nagy rakás pénzt csinálnak, a Biblia azonban olyan közönségnek készült, mely épp csak egy-két generációra volt mártírhalált halt felmenőitől, és nem tudta volna hova tenni, hogy a Megváltójuk csöndben függ a kereszten, merthogy egyáltalán nem érez semmit.

*

Jó, jó, az Újszövetséget idősödő férfiak állították össze, azzal a céllal, hogy minél sikeresebbé tegyék a vallásukat: ez aztán a nagy felfedezés – mondhatnánk. Nos egyeseknek, akiket az angol literalist alapján saját használatra szó szerint vevőknek fordítunk,** valóban nagy felfedezés lehetne, ha a felfedezés mint olyan iránt bármiféle érdeklődést mutatnának.

* Törölték, talán majd felbukkan még. Lehet találni egy gyengélkedő torrentet, de az egy kétcédés változat – ha gondolod, próbáld meg, de annyira azért nem izgalmas, hogy érdemes lenne kivárni, amíg lejön.

** Fundamentalistáknak nevezni őket a bölcs Wikipédiának nem tetsző dolog lenne, ezért nem tesszük: „It is important to distinguish between the „literalist” and Fundamentalist groups within the Christian community. Literalists, as the name indicates, hold that the Bible should be taken literally in every part. […] Many Christian Fundamentalists, on the other hand, are for the most part content to hold that the Bible should be taken literally only where there is no indication to the contrary.”