Gyerekek fociznak egy szandállal a Bagdadtól észak-északkeletre lévő Baqubah külvárosában. Camp Saad az iraki rendőség toborzóközpontja (ahol idén július 15-én két öngyilkos merénylő 28 önkéntest ölt meg), de a rommá lőtt és szétlopkodott tábor romjai közt több száz család húzza meg magát már öt éve a viszonylag épségben maradt, ám víz, áram, vagy épp ajtó és ablak nélküli házakban.

*

„A tárgyalások átlag 25 percig tartanak, tanúkat nem hallgatnak meg, az egyedüli bizonyíték a vádlottak vallomása; a kirendelt védőügyvédek a tárgyalás napján kapják kézhez az aktát, s nincs lehetőségük négyszemközt beszélni a védencükkel” – írta le a Guardiannak egy névtelenséget kérő nemzetközi tanácsadó az iraki fiatalkorúak útját a belügy- és a szociális minisztérium által felügyelt börtönökbe. A bagdadi Karkh és Tobchi nevű intézményekben az elfogadhatónál akár egy-két százzal többen szoronganak, izzadva a naponta pár órára bekapcsolt légcserélő berendezések, és vakaródzva a háromnaponta lehetővé tett zuhanyozás miatt. ENSZ-ellenőrök tavaly „különösen aggasztó beszámolókat” jegyeztek fel verésekről és szexuális erőszakról.

Mindez a megszállók előtt sem titok: „Az amerikai rajtaütés során egy tiszt azt mondta a lányomnak: Mondd meg a testvérednek, hogy ha bevallja, hogy az Al Kaidához tartozik, Bucca bázisra küldhetjük, ha nem, az irakiakhoz kerül, és ők meg fogják kínozni” – mondta az újságnak a 17 éves Raad Jamal anyja. Raad és társai az iraki hadsereg 2. ezrede 7. dandárjának őrizetébe kerültek, ahol a mennyezetről lelógatott testüket elektromos vezetékekkel verték.

*

Úgy 1500 km-rel délkeletre az Egyesült Arab Emírségekben a túlzsúfolt bankszámlák okoznak gondot. Az Independent röviden összefoglalja, mi mindenbe fektetnek be a lassan már az olajkutak kiapadásával is számolni kénytelen milliárdosok. Az uralkodó testvére például a Manchester City futballklubot vette meg, az Oasis gitáros/énekese, Noel Gallagher nagy örömére. Azért, remélem, nem egy United-szurkoló próbálta lelökni Noelt a Virgin Fesztivál színpadjáról Torontóban.

*

Szintén az Independent ír Angola robbanászerű, de felemás gazdasági növekedéséről. Kína fő afrikai olajellátójának kitermelése három év múlva eléri Kuwaitét, a fővárosban felhőkarcolók nőnek ki a földből, a munkanélküliség azonban 40-60 százalék közötti, a 17 milliós lakosság kétharmada napi 2 dollárnál kevesebből él, a várható élettartam 42 év. Az 1975 óta hatalmon lévő ex-marxista Angola Felszabadításáért Népmozgalom 16 év óta először választásokra készül – ellenzékiek és a Human Rights Watch szerint hatalmi pozícióját maximálisan kihasználva, hiszen itt is, mint afrika számos országában, „a kormány, a nemzet és a párt közötti határok elmosódnak”. A cikk szerzője igencsak borúlátó: a nyugati cégek új piac iránti sóvárogása szerinte fontosabbnak bizonyul majd, mint az AU, az EU és az USA által küldött megfigyelők jelentései.