madzag

Kalifornia mint sziget Jan Jansson térképén: America Septentrionalis, Amsterdam, 1636

1539-ben egy spanyol úriember, bizonyos Francisco de Ulloa, főnöke, Hernando Cortez utasítására észak felé indult, hogy feltérképezze a partvidéket, és járható vízi utat találjon a kontinens északi felén át az Atlanti-óceánig. Behajózott a Kaliforniai-öbölbe (amit Cortez tengerének nevezett el), majd elérve a legészakibb pontjáig konstatálta, hogy zsákutcában jár, visszafordult, megkerülte a Kaliforniai-félszigetet, és annak nyugati partja mentén ismét északnak indult, a háborgó óceán azonban a földnyelv felénél megálljt és hátraarcot parancsolt neki. Egyes források szerint hajói szétszóródtak, kettő (köztük a parancsnoki) eltűnt, és csak a harmadik ért vissza; míg del Castillo korabeli történész szerint Ulloa is viszontlátta még Új-Spanyolországot, de 1540-ben egy katona (legénysége egyik tagja?) leszúrta.

Akár így, akár úgy, annak híre mindenképp eljutott a spanyol hódítókhoz, hogy északra egy nyeszlett kis öböl található, melyet nyugatról egy nem kevésbé nyeszlett félsziget határol. Az információt egy év múlva az öbölben partra szálló és egész a mai USA-Mexikó határig jutó Hernando de Alarcón expedíciója megerősítette, így az a neves és közismert Mercator és a szintén neves, ám nem közismert Ortelius térképein a 16. század második felében meg is jelent.

1592-ben egy spanyol zászló alatt hajózó görög, Juan de Fuca (Apostolos Valerianos) folytatta Ulloa útját, és egész a mai Vancouver szélességéig jutott, ahol felfedezte a később őróla elnevezett szorost a Vancouver-sziget és a szárazföld között, amit az óceánok közötti északi átjáró elejének gondolt. Nem tudom, miért, de a spanyolok nem igazán hitték el de Fuca beszámolóját, pedig abban nyilván az is benne volt, hogy szigetnek egész a szorosig se jobbra, se balra nincs nyoma.

Így zajlott Észak-Amerika nyugati partvidékének feltérképezése a létező Kalifornia nem létező szigetének felfedezője: Antonio de la Ascension atya színrelépéséig. A sevillai pap Sebastian Vizcaino expedíciójának (1602-03) tagja volt, és naplójában állítja – figyelmen kívül hagyva a korábbi utazók és saját maga tapasztalatait –, hogy Kalifornia – sziget. Bár a naplót 1603-ra keltezi, valószínű, hogy úti jegyzetein később sokat módosított, így a végleges szöveg 1603 és 1611 között íródott (Torquemada Monarchia Indiana-ja ugyanis már vesz át belőle, és annak Kaliforniával kapcsolatos része 1611-re készült el).

Úgy tűnik, az atya – mint akkoriban és (mit szépítsük) mostanában is oly sokan – inkább hitt a mesének, mint az általa látottaknak. Mert a nem létező sziget felfedezője ugyan ő volt, de a kitalálója nem.

Mint említettem, a hajósok általános véleménye volt, hogy létezik északon egy Atlanti-Csendes átjáró, az Anián-szoros. Az elnevezés valószínűleg egy Marco Polo által leírt kínai tartomány nevéből származik, hiszen a remélt víziút Kína és a Fűszer-szigetek elérését könnyítette volna meg.

Az észak-amerikai kontinenst szétszabdaló átjáró keresése összekapcsolódott egy másik kitalált szorossal, amely Garci Rodríguez de Montalvo a 15. század legvégén készült regényében a csodás California szigetét választja el a szárazföldtől.

Montalvo az ismeretlen 14. századi szerző által írt Amadís de Gaula című lovagregényt rendezte sajtó alá, és maga is hozzáfűzött egy kötetet a trilógiához, valamint megírta Amadís legidősebb fiának a kalandjait (vsz. Sevilla, 1496, első ismert nyomtatott kiadás Sevilla, 1510). A sorozat ezen ötödik könyvében bukkan fel tehát Kalifornia szigete (bár persze nem kizárt, hogy Montalvo egy közszájon forgó sztorit vesz át), innen kerül a konkvisztádorok, a felfedezők és Ascension atya fejébe, meg a térképkészítőkébe, akik a 17. században – nem zavartatva magukat Mercatortól és Orteliustól – szinte mindig odarajzolják Észak-Amerika nyugati partjai mellé.

A mesélő és az informáló térképek Kalifornia fölötti csatájában aztán a következő század közepére utóbbiak kerültek fölénybe.

Tudnivaló ugyanakkor, hogy mintegy 150 millió év múlva a Szent András-törésvonal mentén Kalifornia déli partja le fog válni a szárazföldről, és a Kaliforniai-félszigettel együtt egy hosszúkás szigetet fog alkotni. Ha valaki olvassa ezt akkor: szeretném javasolni, hogy a szigetet Montalvóról, a szorost pedig Ascension atyáról nevezzék el.

Irodalom: a kiváló strange maps cikke, amiben felfedeztem Kalifornia szigetét; Mythical Geography: California as an Island (Jansson és mások térképei); The Map House – Mythical Islands (nem csak Kalifornia)

Eco A hamisság ereje* című írásában ilyen-olyan okból hamisított szövegek történelemre gyakorolt hatásáról mesél. Az ismertebbekről (Constantinus adománylevele, János pap levele, a rózsakeresztesek, Cion bölcsei) úgyis lehet olvasni eleget, nézzük inkább azt, ami kevésbé ismert, s amely így továbbra is életben tart egy kulturális előítéletet.

„Kérdezzünk meg egy átlagembert, hogy szerinte mit akart bebizonyítani Kolumbusz, amikor nyugatra hajózva akart eljutni Napkeletre, és mit tagadtak olyan makacsul az utazását ellenző salamancai bölcsek.” – Nos, kedves átlagolvasó? Hát, hogy a Föld gömbölyű, nyilván azt, mert amikor kint ülnek a parton a filmben, akkor mutatja a fiának, hogy a hajó egyszercsak eltűnik a horizont alatt, és az azért van, mert nem lapos a felülete, és nem azért, mert elért a szélére és lepottyant.

A tudós férfiak (akiknek szája a filmben – úgy rémlik – habzik is kicsit, amint eretneket hörögnek) valójában azért kötöttek bele a tervbe, mert az ő számításaik szerint a Föld kerülete jóval nagyobb volt, mint azt Kolumbusz feltételezte, s úgy vélték, hogy a Portugália és Japán közötti hatalmas óceánt a korabeli hajókkal átszelni képtelenség. És tényleg: ha nincs ott az Újvilág, a felfedezők még az út fele előtt éhen-szomjan pusztulnak, kísértethajóik pedig a nem létező kontinens nem létező prérijén bolyonganak, amíg el nem süllyednek.

Honnan tudták a derék salamancaiak, hogy mekkora a Föld? Nyilván hallottak Eratoszthenészről, aki már az i.e. 3-2. században kiszámolta egy pofonegyszerű kísérlettel. Bizonyára a „hajósnak remek, de csillagásznak csapnivaló” Kolumbusz is hallott róla, de úgy döntött, fontosabb az, ami a fejében van, mint az, amit a bizonyítékok mutatnak. A történet szereplői közül tehát inkább őt nevezhetjük tájékozatlannak, makacsnak, szűklátókörűnek.

Miért gondoljuk mégis azt, hogy a salamancai, sőt az összes középkori tudós laposnak tartotta a Földet? Egy szervezetlenül, szétszórtan kezdődő, de később igen hatásossá erősödő propagandának esünk áldozatul. Természetesen valóban voltak olyan egyházi szerzők az ó- és a középkorban, akik az oltáriszentség tárolására szolgáló tabernákulum mintájára a földet-eget is egyfajta doboznak látták, vagyis laposnak és szögletesnek. Még olyanok is akadtak köztük, akik ezt nem szimbolikus, hanem szószerinti igazságnak gondolták, a felvilágosodás és a 19. század antiklerikális gondolkodói pedig aztán különösen így olvasták a szövegeket. A téves elképzelés a darwinizmus által kiváltott vitákat körülvevő érzelmi légkörében vált kedveltté, és a 20. század szakirodalmának egy részébe is átmentődött. Eco említ olyan könyvet, mely csak néhány jelentéktelen laposföld-hívő szerzőt említ, mégis arra következtet, hogy ez volt az általános elképzelés. Valójában a jelentékeny tudományos elmék (Órigenész, Albertus Magnus, Aquinói Tamás, Rober Bacon sat.) mind gömb alakúként említik a bolygót.

* La Mancha és Bábel között, Bp., Európa, 2004, 407-449. o., ford. Barna Imre; Ugyanezen írás ugyanezen szakaszában van egy másik érdekesség a világképekkel kapcsolatban, arról majd egy másik cikkben.