Az élelmes hazafiak
- Ide hallgasson – mondta ma délután W*** gróf a kaszinóban –, mit ír a Kurucz Lap a tegnapi tüntetőkről: „Ismét bebizonyosodott, hogy a fotelnemzetiek nem vezetik ki hazánk szekerét a kátyúból, erre csak a bátor, tojásdobáló hazafiak alkalmasak.”
- Találva érezzük magunkat – mondtam, visszatettem a konyakos poharat az asztalra, és kényelmesen hátradőltem a bőrfotelben.
- Részint az, de figyelje ezt a rétorikai sületlenséget: bátor, tojásdobáló hazafiak.
- No, az valóban sületlenség, dehát nyersen nagyobb piszkot lehet vele csinálni.
- Ne elméskedjen, érti maga, mire gondolok: a tojásdobálást a bátorság meg a hazafiság nagytetteként tüntetni fel komikusan hat, az író célzatjával ellentétben. Ha Szathmhárhy gróf itt lenne, meg tudná mondani nekünk, hogy nevezi az ilyet Aristoteles.
- Miért akarja maga elvenni a bátor hazafiságot tőlük? Talán Eger vár védőitől se volt honfiúi a forró leves?
- Forgassa csak, ahogy tudja, de maga se gondolja, hogy jó hírét kelti az országnak ez a piaci hadviselés. Olyanok vagyunk, mint a tortadobáló komédiások azokon a mozgófényképeken, amikért a Fanni kisasszony úgy rajong.
- Már miért ne kelthetné? Az ántipártiak majd felszerelkeznek paradicsommal, zöldpaprikával – mégiscsak jobb lesz lecsó-, mint banánkirályságnak lennünk a külföldi publicisták tollán.
Nem könnyű vérbeli horrorfilmet készíteni, mert akármelyik témához is nyúlunk, akármilyen irányból is közelítünk hozzá, idézőjelek lesznek körülötte, úgyhogy vagy zseniálisan vezetjük a történetet, hogy a nézőnek eszébe se jusson, hogy két-három korábbi film elemeit permutáltuk, vagy pedig épp az idézőjelekkel kezdünk el szórakozni, hogy a néző ne érezze hülyén magát, mert nem tud komolyan venni valamit, amit akként akarnak neki eladni.


