A földmozgásoktól ritkán zaklatott régióban (angol földön azóta sem volt ennél nagyobb rengés) a következő hetekben sorra jelentek meg a világvégét rikácsoló pamfletek, sürgetvén az istenfélőket, hogy csomagolják lelki szennyesüket és bűnök szerint rendeződjenek sorokba.

De vajjon az Úrnak műve-e a földalapzatoknak megrázkódtatása? A nehéz természete miatt kortársaitól meg nem becsült, ám kiváló cambridge-i retorikaprofesszor, Gabriel Harvey egy essexi barátja házában élte át a rengést, amelyről levélben számolt be kevés befolyásos barátja egyikének, Edmund Spensernek. A földrengések természetes vagy természetfeletti volta körüli vita Arisztotelész négy okából kiindulva szerinte könnyen feloldható:

Vagyis a Föld masinériáját ugyan Isten rakosgatta össze, de az azóta elforog-morog magában is. És hogy mitől is reng hát a föld?

(via Neatorama)

Élt pedig a tizenhetedik századi Edinburgh-ban egy öregember, aki annyi ocsmányságot tett, hogy azokon a történetét mesélők nemhogy bővítettek, ritkítottak inkább.

Thomas Weir katonai karrierjét őrnagyként bevégezvén évekig a város rendjét vigyázta, majd nyugalomba vonulta után prédikátornak állt, és igennagy megbecsülésnek örvendett a presbiteriánusok lakta West Bow utcában és környékén. Aztán hetvenegy évesen, 1670-ben egész életét összeomlasztotta a kórságként rátörő lelkiismeret. George Hickes püspök ilyesféleképp beszéli el Ravillac Redivivus (1678) című munkájában: Az egyik közös imádságon különös lázállapotba került, az éget szó hallatán a rémület rohamai ragadták el és a jelenlévők füle hallatára elkezdte elősorolni a bűnöket, melyeket az elmúlt évtizedekben elkövetett: tizenéves korától fogva rendszeres vérfertőző együttléteit Jane testvérével, mostohalánya megrontását, pajtabeli pajzánkodásait egy kancával, tehenekkel és más baromállatokkal.

A hatóságok előbb őrültnek vélték, ám az orvosok véleménye szerint gondolatai – már a förtelmességeket leszámítva – tiszták voltak. Április 9-én a bíróság vérfertőzés, házasságtörés, paráznaság és bestialitás vádjában bűnösnek találta, a jámbor életvitel színlelését súlyosbító körülményként róva fel, s az igazságszolgáltatás akkoriban zsírozottabban működő malmai két napra rá már meg is őrölték, képletesen, valamint megfojtották és máglyára vetették, valóságosan. A vérfertőzésben és boszorkányságban vétkes Jane a következő nap felakasztatott.

Az ügy remek anyagot szolgáltatott a presbiteriánusok elleni propagandát készítőknek, és a történet a nép száján is tovább élt. A szexuális útálatosságok azonban túl durvák voltak, helyettük nagyobb hangsúlyt kapott a boszorkányság (ami egyébként kizárólag Jane vallomásán alapult – míg a vérfertőzésnek testvérük, Margaret, a kancával való közösülésnek pedig egy ismeretlen volt szemtanúja –, s ha Hickes nem téved, az ítéletében nem is szerepelt); és később az elbeszélés a Weir szelleméről szóló beszámolókkal is kibővült.

*

Egy skót krimiíró, Ian Rankin szerint Weir őrnagy története volt az egyike azoknak az esti meséknek, amiket az Edinburgh-ban felnövő R. L. Stevenson hallhatott szerető dajkájától, s így (más mellett) ihlető forrása lehet Jekyll és Hyde különös esetének. (Érdekes, hogy Stevenson feleségének beszámolója szerint a regény egy rémálom után született.)

„Ám nem csak a Weir őrnagyhoz hasonló edinburgh-i figurák éltek kettős életet – teszi még hozzá Rankin – a város identitása is meghasadt”, a lerobbant Óvárosra (ahová Stevenson kurvázni járt) és a konszolidált Újvárosra.

(via ectoplasmosis; pic by Veronika)

Bajban lettek volna az újkori Anglia örömlányai, ha a fentihez hasonló cikornyás hirdetéseket a lapokban kellett volna feladniuk, szószámra fizetve. Szerencsére egy nagy sikerű kiadvány megkímélte őket a pluszköltségektől.

A 18. század második felében évente megjelenő Harris’s List of Covent-Garden Ladies: or Man of Pleasure’s Kalendar a londoni prostituáltak szolgálataira igényt tartók hű kalauza volt, ahogy az egyik kiadás alcíme mondja: „pontos leírása a legünnepeltebb hölgyeknek, akik a Covent Gardenben vagy e Metropolisz más részein fellelhetőek”. A katalógus a hölgyek nevén, címén és tarifáján kívül testi ékességeiket és kínálatuk különlegesebb elemeit is ecsetelte, s nem titkolta el esetleges hiányosságaikat sem.

A Harris’s List nem törekedett teljességre: mivel célközönsége a módos és unatkozó úriember volt, az alsóbb árkategóriákkal nem foglalkozott. A fenti „kiváló nimfa” által kért két font két heti átlagkeresetnek felelt meg.

Kitalálója és szerkesztője Samuel Derrick elszegényedett költő volt, aki az ötletet a címben megtisztelt Jack Harris (John Harrison) nevű strici listájától vette. A saját magát „egész Anglia strici-tábornokának” nevező Harris valóban ismert volt, nevére – melynek használatáért némi jutalékot kapott – a reklám miatt volt szükség.

A György korabeli Angliában a prostitúció megtűrt intézmény volt, a gazdagabb rétegek körében különösen; a listán szereplő (általában úgy nyolcvan) hölgy közül sok maga is kisebb vagyont szedhetett össze. Ami London sötétebb utcáit illeti: az egy-két shillingért kapható közönséges kurvák száma több ezer volt, a század végén egy becslés szerint akár ötvenezren is lehettek, ami a teljes női lakosság egytizede. A pártában maradt vagy megözvegyült nők vagy műhelyekben dolgoztak naphosszat éhbérért, vagy lopásra adták a fejüket, vagy áruba a testüket. A Times egy 1785-ös cikke szerint minden évben ötezren haltak meg közülük, főként szifilisz és gonorrhea miatt.

További olvasnivaló, angolul: Susannah Fullerton prostitúcióról szóló írása az Ausztrál Jane Austen Társaság oldalán.

A legrégebbi fémbetűkkel nyomtatott könyv másolata – Korea, 1377. Fából és agyagból készült mozgatható betűkkel a kínaiak már a 11. században kísérleteztek, de a rengeteg karakter miatt ez nem tűnt praktikus eljárásnak. A koreaiak 1380 körül már fémből (bronzból) öntött betűket használtak, még kínai írással, amit 1443-ban cseréltek le a saját ábécéjükre.

Biztosan nem tudni, de nem tűnik merész elképzelésnek, hogy a mongol hódítást követően helyreálló kereskedelmi kapcsolatokon keresztül Gutenberghez is eljutott a jópár évtizeddel korábbi ázsiai találmány híre.