A 10. század második felében, valószínűleg Konstantinápolyban egy írnok pergamenre másolta Arkhimédész hét matematikai értekezését, Hüpereidész i.e. 4. századi szónok két beszédét és Alexandros Aphrodisiensisnek (i.sz. 2-3. század) az arisztotelészi kategóriákról írt magyarázatát. A 13. század elején (1229 előtt) egy görög szerzetes a kódexet szétszedte, a lapokat félbehajtotta és saját átgondolatlan bizonyításaival és hibás közelítéseivel – imádságokkal – írta tele. A következő évszázadok során sok mindent átvészelhetett, még ha talán el sem hagyta a várost. 1906-ban Johan Ludvig Heiberg dán filológus egy isztambuli templom könyvtárában fedezte fel, és örökítette meg lapjait a fotográfiának nevezett modern eljárással. Rögtön ezután nyoma veszik, ismeretlen és gondatlan gazdái négy lapjára középkori rajzokat hamisítanak, hogy a könyvecske értékesebbnek tűnjön. 1930-ban egy francia amatőr régiséggyűjtő jut hozzá, szintén Isztambulban; 1998-ban árverésre bocsátják, új tulajdonosa a baltimore-i Walters Art Museumnak adományozza. Több ország (köztük hazánk) kutatói a Heiberg kora óta sokat fejlődött képrögzítési eljárások segítségével az eredeti szövegek minden információdarabkáját összegyűjtik, s szakmai folyóiratok után 2008 októberében a Google Könyvkeresőjében is közzéteszik az Arkhimédész Palimpszesztnek nevezett, pótolhatatlan dokumentumot.

*

Arkhimédész művei több mint két évezrede kapaszkodnak kitartóan a pergamenbe, az 1976-ban a Marson járt Viking-szonda által gyűjtött adatok egy része azonban elveszett. 1990-ben egy kongresszusi vizsgálat kiderítette, hogy a NASA 1,2 milliós mágnesszalag-gyűjteményének egy részét elfogadhatatlan körülmények között tárolja. A digitális adathordozók a nyomába sem érnek a pergamennek: még a védett helyen tárolt cédéink sem bírják tíz évnél tovább.

Sok, évtizedekkel ezelőtt rögzített információ még megvan, de hozzáférhetetlenné vált a számítástechnika rohamos fejlődése miatt. A NASA programok adatai mellett a Védelmi Minisztériumnak a vietnámi háborúban hadifogolyságba esett vagy ütközetben eltűnt személyeket tartalmazó adatbázisa és az 1960-as amerikai népszámlálás eredményei is a mai gépek számára olvashatatlan formátumokban rejtőznek, amiknek dokumentációja elveszett vagy el sem készült; a programozók tehát kénytelenek valahogy feltörni 60-70-es évekbeli kollégáik kódjait. Reverse engineering mint a történelem segédtudománya.

Egy átgondolatlan, a jövőbeli fejlődést figyelembe nem vevő archiválási eljárás pénzkidobás – mondja Jerome P. McDonough, az Illinois-i Egyetem oktatója –, a jól megtervezett archiválás azonban elengedhetetlen. „Klasszikus példa az e-mail: a modern üzleti világ és a kormányzatok működésében egyaránt pótolhatatlan, ha ez az információ elveszik, korunk eseményeinek fontos nyoma veszik el.”

Igyekezzünk nyílt szabványokat használni – tanácsolja McDonough –, és próbáljuk értelmes keretek közé szorítani a másolásvédelmet. „Ha azt akarjuk, hogy az általunk létrehozott tartalmak túléljenek minket, kerüljük azokat a formátumokat, amik egy adott hordozóhoz kötöttek. A kereskedelmi forgalomban kapható, különféle védelmi mechanizmusokkal ellátott DVD-ket a könyvtárak legálisan nem másolhatják át új adathordozókra. Az elöregedett média halálával az információ is elpusztul.”

(a kép forrása: pbs.org | NOVA)

Node hogy lehet, hogy mégis olyan csálé térképeket rajzoltak?

A képen a Tabula Peutingeriana egy szakasza látható, rajta fent Pannonia provincia és környéke, középen Itália, lent pedig Afrika. Vagyis a vékony kék csíkok az Adriai- és a Földközi-tenger. Nyilván a rómaiak, akik keresztbe-kasul behajózták a Mediterráneumot, pontosan tudták, hogy e két víz milyen széles, illetve hogy a partvonalaik sem olyanok, mint a torta szélére nyomott tejszínhab. Azért hanyagolták el ezeknek a részleteknek a kidolgozását, mert a Tabula Peutingeriana ún. itinerarium, az úthálózatot ábrázoló térkép. A szárazföldön caplató légiósoknak pedig édesmindegy, milyen széles az ő tengerük; ők azt akarják tudni, jobbra vagy balra kell-e fordulni a kereszteződésben.

*

Az ó- és középkori térképek jó részének semmilyen gyakorlati funkciója nem volt. Egyértelmű, hogy a végletekig sematikus T-térképek inkább szimbolizálták, mint ábrázolták a világot, de a részletesebb világrajzok is inkább katalógusok voltak:

Sőt – tehetjük hozzá – a térkép mint a szórakozás eszköze napjainkban is jelen van.

A BBC Four másfél órás ismeretterjesztő filmje* három pont köré gyűjtve mutatja be azokat az Újszövetségből kihagyott szövegeket, amelyek valahogy átvészelték az évszázadokat.

(1) Tamás evangéliuma például egy urnában maradt fenn a híres Nag Hammadi-i leletek egyikeként. Narratív kerete nincsen, csak Jézusnak tulajdonított mondásokat tartalmaz, köztük számos olyat, amelyek a négy újszövetségi evangéliumban is felbukkannak. Hogy akkor miért nem került közéjük? Rögtön a kezdősorból kiderül: „ezek a titkos szavak, amiket az élő Jézus mondott”. A titkos, csak kevesek számára hozzáférhető, kevesek által felfejthető tudás nem olyasmi, amivel széles körben el lehetne terjeszteni egy vallást; nem véletlen, hogy a marketingesek között napjainkban is igen kevés gnosztikust találunk.

(2) Szintén akadálya volt a vallás mainstreammé válásának, hogy az ókeresztény underground szubkultúra haladóbb eszméket vallott a társadalmi nemekről, mint a külvilág. Mint azt (például) a Róma alatti katakombákban található freskók mutatják, a nők a férfiakkal egyenlő tagjai voltak a közösségnek (mondjuk egy szűk helyen összezárva nehéz is lett volna fenntartani bármilyen más struktúrát). Sőt Fülöp evangéliuma és Mária evangéliuma alapján még az sem elképzelhetetlen, hogy a mozgalom második embere is egy nő volt. Hogy pontosan milyen volt Mária Magdolna és Jézus kapcsolata, a szövegek töredékessége miatt eldönthetetlen, de e két evangélium kanonizációja szempontjából nem is számít: a határozott, erős nőalkot tartalmazó történeteknek akkor nem volt keletje, tessék majd úgy jó másfél évezred múlva próbálkozni.

(3) Jézus legközelebbi tanítványává tehát Pétert léptették elő, jóllehet a bibliaszerkesztő bizottság nem igazán kedvelte őt, mivel egy teljesen használhatatlan anyagot tett le az asztalra. A neve altt futó evangélium doketista elképzeléseket tartalmazott, vagyis azt állította, hogy Jézus teste, melyben a világ számára megjelent, nem fizikai létező volt, csupán látszat. A Krisztus születése utáni kétezredik év körül a Wachowski testvérek ugyanebből az alapötletből egy nagy rakás pénzt csinálnak, a Biblia azonban olyan közönségnek készült, mely épp csak egy-két generációra volt mártírhalált halt felmenőitől, és nem tudta volna hova tenni, hogy a Megváltójuk csöndben függ a kereszten, merthogy egyáltalán nem érez semmit.

*

Jó, jó, az Újszövetséget idősödő férfiak állították össze, azzal a céllal, hogy minél sikeresebbé tegyék a vallásukat: ez aztán a nagy felfedezés – mondhatnánk. Nos egyeseknek, akiket az angol literalist alapján saját használatra szó szerint vevőknek fordítunk,** valóban nagy felfedezés lehetne, ha a felfedezés mint olyan iránt bármiféle érdeklődést mutatnának.

* Törölték, talán majd felbukkan még. Lehet találni egy gyengélkedő torrentet, de az egy kétcédés változat – ha gondolod, próbáld meg, de annyira azért nem izgalmas, hogy érdemes lenne kivárni, amíg lejön.

** Fundamentalistáknak nevezni őket a bölcs Wikipédiának nem tetsző dolog lenne, ezért nem tesszük: „It is important to distinguish between the „literalist” and Fundamentalist groups within the Christian community. Literalists, as the name indicates, hold that the Bible should be taken literally in every part. […] Many Christian Fundamentalists, on the other hand, are for the most part content to hold that the Bible should be taken literally only where there is no indication to the contrary.”

„Kérdezzünk meg egy átlagembert, hogy szerinte mit akart bebizonyítani Kolumbusz, amikor nyugatra hajózva akart eljutni Napkeletre, és mit tagadtak olyan makacsul az utazását ellenző salamancai bölcsek.” – Nos, kedves átlagolvasó? Hát, hogy a Föld gömbölyű, nyilván azt, mert amikor kint ülnek a parton a filmben, akkor mutatja a fiának, hogy a hajó egyszercsak eltűnik a horizont alatt, és az azért van, mert nem lapos a felülete, és nem azért, mert elért a szélére és lepottyant.

A tudós férfiak (akiknek szája a filmben – úgy rémlik – habzik is kicsit, amint eretneket hörögnek) valójában azért kötöttek bele a tervbe, mert az ő számításaik szerint a Föld kerülete jóval nagyobb volt, mint azt Kolumbusz feltételezte, s úgy vélték, hogy a Portugália és Japán közötti hatalmas óceánt a korabeli hajókkal átszelni képtelenség. És tényleg: ha nincs ott az Újvilág, a felfedezők még az út fele előtt éhen-szomjan pusztulnak, kísértethajóik pedig a nem létező kontinens nem létező prérijén bolyonganak, amíg el nem süllyednek.

Honnan tudták a derék salamancaiak, hogy mekkora a Föld? Nyilván hallottak Eratoszthenészről, aki már az i.e. 3-2. században kiszámolta egy pofonegyszerű kísérlettel. Bizonyára a „hajósnak remek, de csillagásznak csapnivaló” Kolumbusz is hallott róla, de úgy döntött, fontosabb az, ami a fejében van, mint az, amit a bizonyítékok mutatnak. A történet szereplői közül tehát inkább őt nevezhetjük tájékozatlannak, makacsnak, szűklátókörűnek.

Miért gondoljuk mégis azt, hogy a salamancai, sőt az összes középkori tudós laposnak tartotta a Földet? Egy szervezetlenül, szétszórtan kezdődő, de később igen hatásossá erősödő propagandának esünk áldozatul. Természetesen valóban voltak olyan egyházi szerzők az ó- és a középkorban, akik az oltáriszentség tárolására szolgáló tabernákulum mintájára a földet-eget is egyfajta doboznak látták, vagyis laposnak és szögletesnek. Még olyanok is akadtak köztük, akik ezt nem szimbolikus, hanem szószerinti igazságnak gondolták, a felvilágosodás és a 19. század antiklerikális gondolkodói pedig aztán különösen így olvasták a szövegeket. A téves elképzelés a darwinizmus által kiváltott vitákat körülvevő érzelmi légkörében vált kedveltté, és a 20. század szakirodalmának egy részébe is átmentődött. Eco említ olyan könyvet, mely csak néhány jelentéktelen laposföld-hívő szerzőt említ, mégis arra következtet, hogy ez volt az általános elképzelés. Valójában a jelentékeny tudományos elmék (Órigenész, Albertus Magnus, Aquinói Tamás, Rober Bacon sat.) mind gömb alakúként említik a bolygót.

* La Mancha és Bábel között, Bp., Európa, 2004, 407-449. o., ford. Barna Imre; Ugyanezen írás ugyanezen szakaszában van egy másik érdekesség a világképekkel kapcsolatban, arról majd egy másik cikkben.

The Primitive Celts – A különböző kelta törzsek például a Római Birodalomhoz mérhető területet laktak, központosított államszervezet nélkül, de számos jelentős várossal. Az általuk kiépített úthálózat még fejlettebb is volt, mint amivel Róma bírt akkoriban (i.e. 2-1. sz.), a két társadalmat pedig egy napon se lehet említeni: a kelta nők például elválhattak férjüktől, és az sem volt kivételes, hogy magas pozíciót töltöttek be. Hogy Julius Caesar mondvacsinált okból támadta meg őket, elég világos (egy vándorló kelta csoporttól, a helvétektől kívánta megvédeni a többi keltát), és a valódi okot sem nehéz kitalálni: a kelták szerte Európában mintegy négyszáz aranybányát műveltek.

The Savage Goths – Nem is kellett sokat várni (úgy kétszáz évet) és a történelem máris ismételte önmagát: Traianus császárnak szintén költőpénzre volt szüksége, amit innen a szomszédból, a Kárpátokból szerzett be, miután kiirtotta a helyi népességet. Traianus azért volt ilyen véresen alapos, mert nem akart úgy járni, mint P. Q. Varus tábornok, akinek három légióját (húszezer ember) i.sz. 9-ben a teuton erdők mélyén a Hermann által vezett germánok mind egy szálig lekaszabolták. A történet érdekessége, hogy Hermán, a germán barbár római polgár volt, és valószínűleg az ókor egyik legnagyobb (de mindenképp legravaszabb) stratégája.

The Brainy Barbarians – E békésebb részben a szirakuzai görögök (igen, a rómaiak szemében ők is barbárok voltak) szolgálatában álló Archimédész harci masináival ismerkedünk meg, illetve kiderül, hogy nem is a májzsugor az alkohol legszörnyűbb mellékhatása. Kiruccanunk továbbá Mezopotámiába, ahol az önbizalomhiányban nem szenvedő rómaiak csúnya vereséget szenvednek a multikulti párthusoktól, akik amellett, hogy nehézlovasságuk mind páncélzatában, mind a harcosok és az uralkodó közötti vazallusi viszonyban a majdani lovagság intézményét idézi, az építészet és más művészetek és tudományok terén is Róma előtt járnak.

The End of the World – The Attila, the Hun Show! (I want you kids to get a-head!) Megismerkedünk Bálint bácsival, az aranybotos kanásszal, feltűnik Osztyapenkó kapitány, megtudjuk, hogy a hunok irányítása alatt álló germánok a csecsemők koponyájának hosszúkássá deformálásával igyekeztek hasonlítani rájuk (persze az ebből adódó nyilvánvaló következtetést, hogy a hunok a szürkék leszármazottai, a sorozat nem meri levonni). Kiderül, hogyan járult hozzá Attila (tudtán kívül) a pápaság megerősödéséhez, valamint (szintén nem szándékosan) hogyan segítette egy másik nép, a vandálok boldogulását, akik – miután nevük eredeti jelentéséhez méltóan végigvándorolták fél Európát és Észak-Afrikát – pont akkor foglalták el Róma éléskamráját, Kartágót, amikor a birodalom serege északon volt lekötve a hunok elleni harcokban. Azon már meg sem lepődünk, hogy a vandálok – egyáltalán nem voltak azok, mert bár ki kirabolták Rómát, de nem dúlták fel, nem rombolták porig, nem gyújtották fel, mint a… kik is? na igen, például a rómaiak Karthágót pár évszázaddal korábban.

(A 2. és a 4. részben van egy – nehezebben, illetve könnyebben észrevehető – Python egg.)

A 6-7. században élt sevillai püspök, Szent Izidor készítette a legkorábbi, fennmaradt enciklopédiaszerűséget, Etymologiae címen, melyben igyekezett minden, a kereszténység számára használható tudást összegyűjteni az ókori szerzőktől. A könyv a későbbi századokban igen népszerű lett, mely azzal a kellemetlen mellékhatással járt, hogy az Izidor által szemlézett szövegek eredetijeiről jóval kevesebb másolatot készítettek (hiszen ami fontos volt belőlük, az ott volt az Etymologiae-ban), így nagy részük már nem maradt ránk. A püspök munkáját még a reneszánsz idején is sokan forgatták: a könyvnyomtatás első évtizedeiben legalább tíz kiadás készült belőle. Ezek egyike az augsburgi Guntherus Zaineré, 1472-ből, melyben a XIV. könyv első lapján látható az első, Európában nyomtatott térkép:

Ezzel a rajzzal a zsebében már a 15. század végén se vette volna a nyakába a világot senki sem. A Föld ilyetén ábrázolása akkoriban már vagy kétezer éves volt. A vizek formája miatt T és O térképnek nevezett rajzok keleti tájolásúak, felső felüket Ázsia tölti be, alul balra Európa, jobbra pedig Afrika helyezkedik el. Az O a földet körülölelő Óceán, a T szára a Földközi-tenger, teteje pedig a Tanais (Don) folyó és az általunk jól ismert Meótisz (Azovi-tenger) vagy más változatokon a Nílus. (A T minden bizonnyal Krisztus keresztjére is utal.) A jón filozófusok által felskiccelt eredetiken Hellász volt a középpontban, az iszlám változatokon Mekka és Medina, a keresztényeken Jeruzsálem.

Bár a térkép nem mutatja, Izidor említ egy az Óceán másik felén lévő, az égető napsütés miatt megközelíthetetlen kontinenst, „ott ahol a mesebeli Antipódusok vannak”. Az Antipódusok léte az egész középkorban hálás vitatéma volt a kolostorbeli koktélpartikon, jóllehet a nagytekintélyű Szent Ágoston elég egyértelműen foglalt állást a kérdésben, amint azt a vlašimi esperes esetéből is tudhatjuk.*

A negyedik szárazföldet is ábrázoló térképek prototípusát az 5. századi Macrobius készítette, Arisztotelész nyomán úgy vélve, hogy az éghajlati öveknek szimmetrikusan kell elhelyzkedniük, s hogy az Egyenlítő alatti területeken, a Földet kiegyensúlyozandó, szintén kell lennie egy kontinensnek.

A rengeteg változat között olyat is találni, amin a rajzoló egy T és O térképhez egyszerűen hozzácsapott egy félkört.

Részletesebben lásd itt [eng].

* Feldkurát úrnak alázatosan jelentem – kezdte Švejk –, volt egyszer Vlašimban egy esperes, és amikor ennek megszökött az öreg házvezetőnője egy legénnyel meg a pénzével, akkor egy takarítónőt fogadott. És ez az esperes öreg fejjel elkezdte tanulmányozni Szent Ágostont, akire azt mondják, hogy a szentatyák közé tartozik, és azt olvasta nála, hogy aki az ellenlábasokban hisz, az el van kárhozva. Erre hívja a takarítónőjét, és azt mondja neki: „Ide hallgasson, maga egyszer azt mesélte nekem, hogy a maga fia géplakatos, és hogy kivándorolt Ausztráliába. Akkor pedig az ellenlábasok között van, és Szent Ágoston kimondta, hogy aki az ellenlábasokban hisz, annak el kell kárhoznia.” – „Főtisztelendő úr kérem, mondja erre az a nő, de hiszen az én fiam levelet és pénzt is küld nekem Ausztráliából.” – „Az az ördög szemfényvesztése, mondta az esperes úr, Szent Ágoston szerint nincs is semmilyen Ausztrália, magát csak az Antikrisztus hitegeti.” Vasárnap aztán a nyilvánosság előtt kiátkozta ezt az asszonyt, és azt kiabálta, hogy Ausztrália nem létezik. Úgyhogy a templomból egyenesen a bolondokházába vitték. (Hašek: Švejk)